Saturday, November 24, 2012

szombat reggel..

..lassan ebredo varos, gyer forgalom,lustalkodo macska-kutya, az elso igazan hideg, forro kave.Havazni is kezdett, aztan meggondolta magat megis.Sokaig sotet van.Szeretem a reggelembe belenyujtozo ejszakat.
Valami melankolia keveredik a kozeli karacsonyhoz egy ideje, pontosan hat eve.Akkor ment el az anyu, ment az apu utan.Szeretett kiulni delutanonkent, ha ideje es az idojaras engedte.
Volt elol, hatul kis teraszunk, hatul egesz nagy.Ott bonyolodtak a nyari kiulos csaladi ebedek, a dinnye-kukorica evesek.Hogy szerettem, szinte erzem a ragacsos cukros le keveredeset a sos kukoricaeval.
Apukam nagyon szepen halt meg.Mar korhazban volt, megerezte, hogy keves az ido, igazolva ezzel azt, amit eddig csak filmekben, konyvekben irtak le.Azt, hogy mindenki megerzi.
A batyam volt mellette, a noverem utkozben a korhaz fele anyuval, amikor csorgott a mobil.
-Bocsass meg nekem Csillagom-volt az apu utolso mondata, mire beertek mar nem elt.
A temeto legvonalban a hatsokert fele esett, utana anyu mar mindig ott ult.Mintha igy kozelebb erezte volna magat.Harom evig elt utana meg...soha nem tudtam meg, hogy megbocsatott e, szegyelltem megkerdezni...
Az egyszeru eletek szamtalanszor folulmuljak a legromantikusabb filmeket, allapitom meg ma reggel is.Mar tudok mosolyogni ezen a szep emlekemen is.Meg kell tanulni azt is, hogy a halal az elet resze, az elengedest.Igy tud nyugodni az elment is, es a maradott is.
Szep karacsonyunk lesz.

16 comments:

  1. Nagyon szépen írtad.....Eszter

    ReplyDelete
    Replies
    1. Koszonom Eszter, igazan kedves vagy!:)

      Delete
  2. Valóban csak így tudunk megnyugodni mindannyian akik elmentek és akik itt maradtunk.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Nagyon nehez volt, es hosszadalmas, de azt hiszem mar rendben leszek en is:)

      Delete
  3. Szépen írtál, ott voltam, veled, s velük. Ezt a melankóliát én is érzem, hozza a sok sötét, a behúzódás. S néha az időjárás is, de ez már nem jó, ez elszomorító inkább, búskomorrá tesz.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Koszonom Aniko!:)majd igyekszem olyanokat betuzni, hogy kirantsalak a buskomorsagbol, sot ne is kerulj oda!

      puszillak:)

      Delete
  4. Annyira szép volt ez most nekem. köszönöm.:)

    ReplyDelete
    Replies
    1. tami:)nagyon kedves vagy, en koszonom!:)

      Delete
  5. Drága Ági!
    Én is Hozzád hasonlóan kicsit mindig szomorú is vagyok karácsony közeledtével. nekem anyukám ment el az angyalok közé, az Úrhoz karácsony napján. És tudta, megérezte.Nem volt beteg, de előtte már megérezte. most is fáj, ugyanúgy.
    Azért a karácsonyt nagyon várom, hiszen itt maradtunk mi egymásnak, s érezzük, hogy a szüleink velünk vannak:)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Eva Kedves:) azert jo ez a felulet, megvigasztaljuk egymast kisse.A fajdalom az nem csokken, de jobban kezeljuk, ilyenfele megnyugvast erzek en.Es igen, itt kell helyt allnunk!

      puszillak, es koszonom neked!:)

      Delete
  6. Nehéz, s talán az emberi lény legkínzóbb kérdésének egyikét pendítetted most meg, és úgy vélem, nem túlzok, ha azt állítom, az ember tragédiájának képgalériájában fellelhető mesterművek közt nincsenek szép ecsetvonások csak magasztosak. Mondom mindezt talán azért, mert életünk nagy titkát, a lényeget, és a küldetést valójában nem ismerjük! Ott állunk néha a nagy küszöb előtt, amit egyszer mindannyian át fogunk lépni, de fogalmunk sincs arról, hogy hová megyünk! Tudom, ez most igen hidegen, és ha úgy tetszik hitetlenkedésnek hangzik, de életfilozófiám egyik nagy felismerése így szól: Isten legszebb és legbecsesebb ajándéka, amit az embernek adott, az az értelem, és az öntudat. Egyvalamiről azonban úgy tűnik, megfelejtkezett, mert azt nem mondta el, mit kezdjünk vele. Mit tegyünk akkor, mikor már nem leszünk és hogyan fogadjuk el azt, amiről soha nem nyerhetünk bizonyságot? Így aztán mindenki boldogul úgy, ahogyan tud! Van, aki a hitben keres menedéket, más pedig gondolkodik, spekulál, az örök élet titkát kutatja, mások pedig egyszerűen nem akarnak tudomást venni semmiről. Egyvalami azonban mindannyiunknál közös jellemvonás marad, hogy ösztönösen rettegünk a végtől, és ez már önmagában sem egy biztató jel. Hiába fordulsz segítségért bármerre, mert valójában mindenhol egy ugyanolyan valakit fogsz találni, aki hasonló gondokkal küzd, csak éppen másképpen teszi, miközben egyesek nagyképűsködnek, mások pedig szerénykednek, de bizonyosat senki sem tud. A lelkész meghallgat, bólogat hozzá, és a végén kivág valami magabiztosan csengő, fellengzős, de meglehetősen ködös magyarázatot, és akkor van, aki ettől vagy megnyugszik, vagy nem! Ha pszichológushoz fordulnál, amit persze kétszer is illik jó alaposan átgondolni, mert ott nem a kérdéseidre fogsz választ kapni, hanem azt fogod megtudni, miféle rettenetes lelki bajokban szenvedsz, amiből szent kötelessége egy jó szakinak téged kigyógyítani. És akkor mi marad? Maradunk a jó öreg beletörődéssel, a megváltoztathatatlan törvényszerűség irgalmatlanságának tiszteletével, s reméljük, ha eljön a Nagy Pillanat, akkor nem tart sokáig a szenvedés, és hamar átesünk rajta. Egyszer hallottam valakitől azt a mondást, hogy az ember legmagányosabb akkor, amikor eljött a halálának pillanata, mert akkor már senki sem segíthet! Valóban így van? Ki tudja erre a választ, mert én még nem, és onnan senki sem jött vissza, hogy nekünk elmondja!
    Most, hogy itt jól elrontottam a hangulatot az okoskodásaimmal, mondok valami reményteljesebbet is! Vigaszunkra legyen az a spekulatív következtetés, hogy könnyen meglehet az, hogy ott sokkal jobb, és aki már átjutott a túlsó oldalra, az ide már semmiféleképpen nem kívánkozik vissza.
    Így már sokkal jobban hangzik, nem? :-))))

    ReplyDelete
    Replies
    1. Karesz:))nagyon koszonom, igazan elvezetes volt olvasni a sokszalu fejtegetesed.
      En nem foglalkozom a halallal, mert nem szeretnek kimaradni az eletbol:)igyekszem elni!
      Viszont borzasztoan nehezen engedek el, targyakat is, nemhogy szulot!hosszu evekig tartott, amig mar igy tudok irni.Rendben leszunk, azt hiszem.
      Aztan majd kiderul milyen odaat:)az is lehet osszefutunk:))

      KOszonom soraidat!!:)

      Delete
  7. Ez a karácsonyt megelőző időszak, sok emléket eszünkbe juttat, szépet és kevésbé szépet, az enyémek húsvétkor mentek el mindketten, 3 év különbséggel, napok óta rájuk gondolok és a régi karácsonyokra, melyek annyira szépek voltak, minden részletet fel tudok idézni, láttad a receptes füzetről is anyám emléke jutott eszembe. :(

    ReplyDelete
    Replies
    1. Igen, szepen irtad Rozsa.JOnnek a szepek, nem szepek, valahogy mindenaron feltornek az emlekek.MOst valahogy nyugodtabb vagyok, konnyebb a szivem, es erzem mar jo mindannyiunknak.Elso evben hetente tobbszor almodtam a szuleimmel.Most jo mar.
      Es ahogy fontebb irtam, jo a,z hogy itt is meg tudjuk vigasztalgatni egymast:)Nem igaz?
      puszi es nagy oleles neked!

      Delete
  8. Kedves 'Agnes! Egyszer valamikor réges-régen volt, hogy ezt elküldtem...

    Kibédi Ervin:
    Ahogy a napok rövidülnek...


    Ahogy a napok rövidülnek
    Úgy érzem mintha köd borulna rám,
    Ahogy az éjjelek lehűlnek
    Mind gyakrabban jut eszembe anyám.

    Mit oly sokszor elhalasztottam
    Elmondanám, mert úgy érzem, hogy vár
    Jóvá tenném mit mulasztottam,
    De nem lehet, mert Ő már messze jár.

    Ó mennyi mindent nem tettem meg!
    Még nem késő, te még megteheted
    Megőszülve is maradj gyermek
    Mondd meg neki mennyire szereted.

    Két keze érted dolgozott csak
    Mindennél jobban szeretett
    Az éjet is nappallá téve
    Óvott téged és vezetett
    Míg lehetett, míg lehetett.


    Most vár valahol megfáradtan
    Nem kér sokat csak keveset
    Hát szaladj hozzá, mondj egy jó szót
    Egy vigasztaló kedveset
    Tán még lehet, tán még lehet.

    Amit akkor elfelejtettél
    Talán még jóvá teheted
    Hát menj, rohanj és simogasd meg
    A téged védő két kezet
    Amíg lehet, amíg lehet.


    A szíve érted dobogott csak
    Amíg belebetegedett
    De Ő titkolta nem mutatta
    Nem mondta el; hogy szenvedett
    Csak mosolygott és nevetett.

    S ha olykor nagyon elfáradtál
    Ő hozta vissza kedvedet
    Ő tanított beszélni téged
    Nyitogatta a szemedet.
    Mert szeretett, úgy szeretett.


    Bárhol is vagy, hát fordulj vissza
    Az ember másként nem tehet
    És csókold meg amíg nem késő
    Azt az áldott édes szívet
    Ha még lehet, ha még lehet.

    emlékszem a hat évvel ezelőtt....

    Nehéz erre bármit is mondani, annak aki még előtte van. De egyre közelebb és közelebb van a perc amikor az Úr magához szólítja valamelyik szülődet. El nem tudom képzelni milyen érzés. De a Te példádból és mások példáiból erőt tudok meríteni, és azt hiszem felvértezni a lelkem. Aztán ha eljön az idő a páncél lehet semmit sem ér, vagy talán csak annyit, hogy gyermekeink előtt megmutassuk milyen "erősek" vagyunk és "elhitessük" velük,hogy ez az élet rendje. Azután ha a fiúk elaludtak a párod karjaiban kisírhatod bánatod....

    csak annyit tudok kérni, hogy áldás kísérje amit csinálsz....

    ReplyDelete
    Replies
    1. Kedves Ismeretlen!

      Koszonom szepen a kivansagod, es a betuzottet is!Viszont kivanom a legjobbakat!:)

      Delete