Sunday, October 3, 2010

vasárnapi vers


amikor rezdul a lelek
amikor pezsdul a vered
amikor elfogy a legzet
azonnal megerted mi az, ami eltet
csak erted elek..



Szeretem a fekete-feheret
De nem szeretem a ketszinuseget
Szeretem az onfeledt nevetest
Tagadom a kinevetest
Lathatatlan kotesek vagyunk
Tudom, hogy sokszor ez a mi bajunk
Amikor megerted az osszes mierted
Na akkor, nagyon tud fajni az elet.

4 comments:

  1. Kedves gondolatok, Te "követted el" őket?:)

    Viszont a második utolsó sorát nem értem:-(

    ReplyDelete
  2. Szia Lilike:)

    Igen en kovettem el, csakugy jottek.Nem szoktam irni, csak neha alakul a fejembe versse.
    Az elsonek ahogy gondolom erezted, semmi koze a masikhoz.
    Az utolso sor az olyan koltoi kijelentes , amikor valaszt kapsz az eletedben a sok erthetetlen miertre, nalam peldaul nagyon jelen van az, hogy miert elek tavol a hazamtol, es valami ilyenre utaltam azzal a mondattal.Nem tudom most miota olvasol, de volt egy Honvagyas bejegyzesem talan februarban.Azt hiszem sokat elarul rolam, e stalan erthetobbe teszi ezt a mondatot is.

    Koszonom a hozzaszolasod, nagyon jol esik.:)

    ReplyDelete
  3. igen, így már értelek!

    Esőmentes, napsütésest, itt búbánatos szürkeség, (ilyenkor mindenhol felkapcsolom a villanyt, nem bírom a sötétséget:)

    ReplyDelete
  4. Koszonom Lilike, itt meg ujra eleri a 20 fokot napkozben, tiszta indian nyar:)

    Ebben akkor kulonbozunk, en szeretem a felhomalyt, jokat lehet bambulni ugy.:)

    Szep napot Neked is!

    ReplyDelete