– Lehetséges, hogy mégis titka van? – kérdezte hitetlenül és halkan a diófa, de az almafa csak nevetett. –
Ó, haha! Titka?! És ugyan miért titkolná éppen azt, hogy szeretik? – És
nevetett, nevetett úgy, hogy rázkódott belé, és vele nevetett a körte-
meg a cseresznyefa is. És mind a fenyőre néztek. Az hallgatagon állt. Kissé távolabb tőlük. És mosolygott.
