Saturday, March 2, 2013

(hun)vágy...


A hosszu, hideg telben azt az ellentmondast szeretem igazan, amikor atfazva, megerkezven, korulolel az otthon melege.Bebujos,behuzodos, marasztalos evszak, meg akkor is, ha a kinti aktivitasok is csabitoak.Emlekhegyek labainal ulok sokszor ilyenkor, csucsukat fol sem erem.Peldaul ez itt.


/Az asszony kivasalta a szoknyat, folakasztotta , meg utolso pillantasokat vetett minden szogbol, elegedett volt magaval.Segitett nekem belebujni, ovatosan, ne gyurojodjon, ismetelgette.
Mar az autopalyan suhantak mellettem a fak, a kilometerjelzok,magam mogott hagyva a fovarost.Gondolataim  sebesen ropitettek, megelozven az auto kmjelzojet is.Ez a legerdekesebb a gondolatunkban talan, legyoz gepet, embert, idot, tavolsagot.Probaltam elkepzelni a talalkozast.Kepzeletben keresve az ismeros vonasokat, hangokat, mozdulatokat, sertodeseket, vitakat, boldog napokat.Visszatekintve utolag most is, akkor is, kozeleben sem jartam a kepzelettel.
Az utolso hely, ahol ihatsz egy szokott kavet, mondtam magamnak.A furdoszoba tukrebol visszanezo no idegenul hatott, meglepett, mig a forro kave illata ismeros, valos kepeket elevenitett.Egymasba fonodo erzes, folytonos ellentmondasa bennem.


-Mikor indultal?kerdezte a ferfi hajolva, puszit adva.
-Hajnal 4, fel 5 talan-valaszoltam
-Jol jottel -mondja.Az oran par perccel mult 8.Meg bolintott is hozza.
-Menjunk-mondta
-Megyek-mondtam

Reg latott arcokban kutattam-leltem a gyermekkor olyan nagyon  ismeros, pajkos mosolyait.Az orom oszinte, latszott a csillogo szemeken, a mosolyok altal fenylo arcokon.
Orultunk egymasnak, valahogy ugy, mintha orulnenk ennek a temetesnek, ha maskor nem,  legalabb meg most talalkozunk.
A szomszedok nezeset kerulnom kell, benne van a ketsegbeejto kimondatlan kerdes..mikor latnak, latnak e meg, ha O is elment..ugye jovok meg?
Jovok?megyek? meg nem tudom a valaszt, egyelore a fajas fedi..a hianya okozta fajas.
Hianyzol anya, mindig./


Milyen pontosan, precizen, aprokra tort, bontott reszleteiben emlekszem arra a napra is.Eppen csak leszallt velem a repulo, egy egesz ocean utan, amikor nem sokkal kesobb autoban folytattam, repulozugassal a fulemben.Furcsa megtapasztalni a hazaerkezest, amikor az utak az idegeidben, az idegvegzodeseidben vannak, terkep sem szukseges.Igy, ennyire minden sejteddel csak a szulootthont, foldet lehet erezni, barhol, barmeddig elsz, barhol er az elet el.

6 comments:

  1. sikerült korán reggel megríkatnod, ahogy olvastam az utolsó hat sort. Igaz én nem az óceánt szelem át, hogy a szűkebb pátriámban legyek, de az érzés ugyanaz mindig, ha hazamegyek.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Orsi:)remelem jofele siras volt, es nem neheztelsz majd:)ma szebben csillog a szemed, fogjuk fel ugy!:)

      puszi:)

      Delete
    2. dehogy nehezteltem, ugyan már:) csak olyan szépen írtad le és teljesen azonosultam a gondolattal.

      Delete
    3. Ennek nagyon orulok Orsi:)Koszonom!

      Delete
  2. Keserédes, szép, érzékeny írás.

    "...amikor az utak az idegeidben, az idegvegzodeseidben vannak, terkep sem szukseges..." Így van!:-)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Eva:)pontosan olyan hangulatban irodott, koszonom!:)

      Delete