Megis utra kelek,kalandozok, abrandozok.Nem hiszek abban , hogy van valasztasunk.Valami lathatatlan kez terelget a mar kijelolt uton, ott vagyunk, azon haladunk, nincs majd kesobb atgondolasa annak, ami soha nem is volt.Meg kell elnunk, amit kapunk.
Valami-valaki mindig segit abban, ahol eppen lennunk kell.
A ferjem lomtalanitott, takaritunk az unnepre, nem hivott engem az emeletrol, en megis elindultam magamtol, csak ugy, pontosan azert, hogy amikor az ontott vasdarab raborult a labara, valami hallhatatlan erot meritsek nem tudom mibol es leemeljem.Igy csak beverzett , foldagadt, maradando serules nelkul.Megilletodik, magaba szall az ember ilyen volumenu megprobaltataskor.Nem meri vegiggondolni a milettvolnat.Csak elcsendesedik, befordul.
Majd koran reggel, amikor meg csak ebredezik nem csak a varos, de a termeszet is, meg kisse kekesszurkes sotetes a reggel, belesetal ket apaca, a szep fekete feher ruhajaval.Latvanyuk magaval ragado, igy eletben meg soha nem lattam apacat.Olyan szep nyugalom arad beloluk belem, az egesz napom szeppe teszik.Nem lehet veletlen az, hogy ma oket lattam, kozel az unnephez, tavolodvan a balesettol.
Adtak nekem valami jot, valami szepet ,valami megerositest, amit egy ideig magammal hordozhatok.Valaki tudta, hogy nekem ma mikor kell arra jarnom, en csak kovettem, jartam az utam, mint egyeb maskor.
Es vegre halas vagyok, eleg sokert, a nagy vesztesegem ellenere.Legfokepp talan azert a kepessegert, hogy ujra tudok nevetni, orulni , keszulni , varni az unnepet.
