Nem vagyok nagyravagyo, hatartalanul tudok orulni egy szal mezei viragnak vagy egy jo beszelgetesnek is.Talan reszletekben elek, nem tudom, de nagyon fontosak.
Barhol, barmikor, barhogyan kezdtem eletet, mindig jott egy darab, egy pici mozaik, vagy puzzle, es meginditott, fantaziam nem ismert hatarokat, de a kovetkezo pici darabnak tokeletesen kellett illeszkedni, mert amikor kesz az egesz, az ugyis, es apro reszleteiben is gyonyoru, de meg fontosabb, hogy az enyem.
Eddig ugy eltem ebben a hazban, hogy teljesen befele fordulva, kivalasztva egy zugot, egy sarkot, es semmi nem szamit, ki tudja meddig leszek itt, a bizonytalansag honol bennem reg.
A porcelan akaszto az iroasztalom mellett az en, az senki mas csak en vagyok.Ilyen szinu bogremhez illett.Eddig minden rolam szolt csak.
Ma amikor meglattam ezt a gyertyatartot, beillesztettem a kepbe, illett a falhoz, a faszegelyhez , elmosolyodtam, mert ez is en vagyok, de a gyertyas lampa mar a haze, a hazat ekesiti.Sargarez az alja, mozaikuveg a buraja, es gyonyoru.Nem utolso az sem, hogy eszembe juttatta:tizet utott mar az ora, terjenek hat nyugovora..nem tudom, hogy mennyire pontos, meg kell neznem a Fekete varost, hogy kideruljon.
Lassan oldodik a bizonytalan , a temporary erzes, lassan atveszi valami permanens a helyet.
Kell is, nagyon kell mar, elfaradtam azt hiszem ebben a tagadas-taszitas-tiltakozasban..a haz behaloz:)
