Sunday, December 5, 2010

az az ajtó..



Mint egy fotot a sotet szobaban, ugy hivom elo emlekezetembol az ajtot, amit becsuktunk.En visszafordulva maradtam a kocsiban, egeszen addig, amig lathattam, gyerek voltam en is.
Minden becsukott ajto ujat nyit meg, tartja a mondas.A vilagot nyitotta meg elottem, de ennek ellenere vagy talan eppen ezert, soha nem felejtettem el Azt, Azt a bizonyos ajtot.Ennyi ev tavlatabol arra is rajottem, hogy nem potolhato azzal a millio sok ajtoval, es soha az eletben senki es semmi nem potolhato.Egy ideig becsaphatjuk magunkat, hogy szebb ajtokat nyitottunk meg, fenyesebbet, diszesebbet, de mi van akkor , ha a kopott a nekunk valo, bizonyitva azt, hogy a csicsasabb nem mindig tobb.Ma eszembe jutott egy vers, ugy ismetelgettem , mint egy dalt, amit dudolni szoktunk, mert eppen nem talaljuk a szoveget hozza.
Ezt a verset akkor mondtam ki magamban, sok ev utan, amikor anyukam is elveszitettem, es fogalmam nincs miert eppen ma jutott eszembe..


"Nincsen apám, se anyám,
se istenem, se hazám,
se bölcsõm, se szemfedõm,
se csókom, se szeretõm."

* nem vagyok depis, most csak realista

2 comments:

  1. Jaj, ne!!
    Az ajtós gondolataiddal nagyon egyetértek. Én is érzek űrt magamban (néha) vmi-vkik után, pedig szeretettel vagyok körülvéve mindig-mindig.
    De Istene mindenkinek van (lehet):)
    Legyen szép napod realista kivitelben is;)))

    ReplyDelete
  2. Szia Merci:)

    Ezekkel a versekkel az a baj csak, hogy nem egeszen pontosak, egy ket sor kivetelevel:)

    Szerintem sincs semmi baj azzal, ha szeretnek is bennunket de azert hianyzik , akit elvesztettunk.

    Szep napot kivanok Neked is, virgacs nelkulit:))

    ReplyDelete