Emily Bronte

Vajon milyen lett volna , ha ott maradok a kis varosomban.Ha soha nem hagyom el azt a videket, ha senki nem hagyna el, vajon hogy alakulna az eletunk, de konkretan az enyem.Boldogabb lennek? egyaltalan boldog lennek? Miert hisszuk azt, ha a gyerekunk meroben mast akar, mint a mienk, az csakis jobb lehet, mint a mienk?
Megis ha igy lenne, ha senki nem mozdulna, akkor mire valok lennenek az almok, az almaink? Tortenetesen az elvagyas szulte almok, amelyeket eppen a tavolsag titka, misztkuma fonogat, szovoget, behalozza a megalmodojat.
Arra jottem ra az ember minel gyermekibb, minel kisebb, annal nagyobbak az almai.Majd evek elorehaladasaval, mulasaval vagy megvalosulnak az almok, ujak szuletnek, vagy csak folyamatosan valtoznak, igazodnak velunk egyutt.Minel nagyobbak leszunk, lesznek kisebbek, mint az osszement vagy kinott ruha rajtunk.
Szeretek almodozni, mindig is szeretttem a daydream-jeimet, ahogy itt nevezik, de konkret kitarto almaim is voltak, vannak. Egyik nagy ilyen volt az utazas, es bar eljutottam sok helyre de megsem annyira , amennyire szerettem volna, vagyis ez az alom meg elo, halad velem. Masik nagy almom volt a regi amerikai filmekben latott oszlopos hazak, nagy foldbirtokkal.Nagyon akartam, aztan soha nem lett olyan hazam, plane foldbirtokom.E
