Sunday, October 13, 2013

az én égigérő fám...











...milyen sokszor van az eletunkben, elindulunk egy konkret cellal es valami egeszen mast talalunk ut kozben, azt hozzuk haza.
Igy adodott ez egy szep, meleg, bar esos oktoberi vasarnapon, amikor a regi hazunkkal, utcankkal parhuzamos utcaba csoppentem, ralatva a hatsokertre, a nagy juharfara...
Amikor valakivel megszakad egy kapcsolat idozites, tavolsag egyeb szamtalan okkal, okbol,  az fajdalmat ebreszt bennunk, szeretnenk tudni, hogy a masikban is van e, emlekszik e, gondol e ide idonkent, vagy eszebe sem jutunk.Igy ereztem magam, amikor meglattam a szarado fat, igazoltan, megha fajo is a latvanya, de mivel nekem sokszor eszembe jut az oktoberi aranybaborulasa, a kora szeptemberi piros "csokra", igy azt lattam, az a fa, melynek semmi baja nem volt , amig ott laktam, most meghalt, szep lassan elszarad egeszen...a ferjem azt mondta belem halt, vagy utanam, kezdek hinni benne.En sokszor oleltem korbe a korulerhetetlen torzset, intettem jo reggelt az agyambol, vagy csodaltam mar tavolrol aranylo lombjat, vilagitva vezetett , vonzott haza...
Majd ultetek helyette/az emlekere valahol egyet,vagy kettot, mert ez az elet rendje,  korforgasa..


 2009/en
Aranyoskám
Aranyos fám
Arany falevel esot szor le rám.