Friday, July 20, 2012

amikor hiányzik valaki...



...ulok egyedul a reggelben, a csopogo kave illata bejarja az egesz teret.Hianyzik a hajnali mezitlabas setam a kertben, a harmatos fuben, ahogy osszehajolva cirogattak bokaig.
A kaverol sokszor eszembe jut anyu, kotyogos fozoje volt kicsi koromban, sokszor folrobbant.Szerettuk amikor meselte, szorol szora , ujra es ujra hogy smint tortent, mekkora hangja volt, mekkora munkat csinalt az a pici kavefozo.
Ma ugy erzem kardigan is elkel majd, egeszen huvos van, esik is gyengen, mintha az eso sem tudna eldonteni mit akar, olyan nemakarodzva, ahogy anyu mondana.
Mikor baj ert, meg sem alltam hazaig kepzeletben, a biztos, vedett gyermekkor megnyugtatott, ujbol vedelmet adott.Miota elmentek a szulok, nincs haz, nincs vedelem, eltunt az a joleso, idotlen erzes, a megerkezes megnyugvasa.
Azt hiszem minel magasabbra erunk, minel tobbet latunk, tudunk,tapasztalunk, annal nagyobbat  zuhanunk alkalomadtan.
Az emberek nincsenek felkeszitve a csalodasokra, bukasokra, csak a  sikerekre..talan Popper Petertol olvastam.
Annyi mindenre nem vagyunk felkeszitve, es minel tobbet tudunk , annal jobban erezzuk a hiany nagysagat, az annyi mindenre nem nagysagat.Annyi mindentol el lett lopva az ido, nem kap tisztesseget.
 Ketszinu  a vilag,  nyugodtan kel fel a Nap, madarak dalolnak, szellok borzongatnak, nevetesek csilingelnek bele a masik gyaszaba, mit sem torodve a konnyekkel, a fajdalmakkal.Nem all meg a Fold, minden megy tovabb , csak kevesen erzik, hogy milyen maskent, mashogy, milyen erovel teszik ugyanazt, amit elotte eszre sem vettek.
Megyek en is, veszem a kavem, teszem a dolgom, tudok enni, neha nevetni, de valahogy megis mas  vagyok .Szomoru, es nehez a mellkasom, mintha kovet tettek volna ra, cipelem magammal, a tobbi megszokottal, es mar a  megszokott sem lesz konnyu igy.
Hianyzik egy anyai jo beszelgetes, akivel pillanatok alatt helyere kerultek a dolgok, a legfontosabb, legnagyobb problema is kicsive toporodott.Ugy tudta a szavakat, es ugy tudott hallgatva kerdezni, beszeltetni, mint senki mas:)
"Mi a baj Agikam, miert nem alszol?" ..mert hianyzol anyu:)







*foton Edesanyam B.-al.

12 comments:

  1. Nem tudom: lemaradtam???? Most történt az elvesztése,vagy újra felszakadt a seb? Annyira érzem,amit írsz....Hiányzik,hogy nem tudok odabújni hozzá....

    ReplyDelete
    Replies
    1. Monika:) nem, nem most, mar 5 eve veszitettem el Edesanyamat, de hianya mit sem fakul, ellenkezoleg, 5 evvel erosebb lett.

      Igen,nagyon tud hianyozni akit szeretunk, es sokszor azokkal toltjuk a legkevesebb idot:(

      Koszonom Neked!
      puszi:)

      Delete
  2. Nekem olyan furcsa amiről írsz, nálunk nem volt meg ez a kötődés, máig érzem hiányát, átkát.Lehet nem ezt kellene írnom, ez jött eszembe. Azért te valami nagyon sok melegséget, szeretetet hoztál magaddal, ez nagyon látszik.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Nem baj, hogy ezt irtad Aniko.Tudod milyen sok embertol hallom ezt?
      Nekunk nagyon jo kapcsolatunk volt, annak ellenere, hogy keson szulettem, es kamaszkent idos szuleim voltak.
      Egy teljesen gyerekkozpontu csaladban nottem fel, mindig a gyermek volt az elso:)ez biztosan nyomot hagy az emberen.

      Delete
  3. Kedves Ági, ne aggódj túlzottan, hisz tudhatod, hogy soha nem volt könnyű dolog igazi, érett felnőttnek lenni! Pláne akkor nem, ha olyan világban nevelkedtél, ahol a család családot jelentett, az ember embernek számított, és ahol mindennek megadták a módját úgy, ahogyan ma arról csak legfeljebb nosztalgiázni lehet, de hamvaiból visszahozni azt az egykori világot teljesen képtelenség. Hidd el nekem, ezzel a néha ránk törő, lélekfacsaró érzelmi állapottal nem vagy egyedül, mások is szenvednek, legfeljebb képtelenek megfogalmazni önmaguknak, mi fáj, mi az, ami nincs rendben. Mert merem állítani, ebben a mai világban kurvára nincs már semmi sem jól, vagy úgy, ahogy mi, akik már láttunk egynéhány dolgot, azt megszoktuk, jónak neveztünk, és a magunk értékrendjének tekintünk, vagy tekintettünk.
    Ahogy ezt most itt elmondtam, azon veszem észre magam, hogy tökéletesen úgy beszélek, gondolkodok, mint annak idején a szüleim, vagy azok a jó öregek, akik annak idején annyira tudtak idegesíteni a "maradiságukkal". Nos, csak azért emlegetem, mert meggyőződésem az, hogy a visszásságok és a számunkra nehezen elfogadható, megfellebbezhetetlen szabályok igen jól vannak kitalálva. Akkor is, ha mi azok lényegét nem igazán tudjuk felfogni vagy megérteni. És akkor eljutok a lényeghez is, ha most felteszem a mindannyiunkat érintő Nagy Kérdést: Nincs ez a világ jól kitalálva akkor, ha már egy idő után nem igazán érezzük jól magunkat benne, nem találjuk már a helyünket, akkor közeledik az az idő, amikor lejárt az IDŐ, és lassan, de biztosan kötelesek leszünk elmenni? Nos?
    Talán kicsit fura lett ez a meglehetősen hosszúra sikeredett eszmefuttatásom, de talán most igyekszek pótolni némi lemaradást is, (na ugye!) de nem ez lenne a lényeg, hanem az, hogy mennyire tudunk méltóságteljesen beállni abba a sorba, amibe, ha nem akarunk beállni, akkor is beállítanak, bevágnak, betesznek, fektetnek, csomagolnak, stb.
    S ha már így van, akkor én azt mondom, hát ha mindenféleképpen muszáj, akkor menjünk tönkre legalább vidáman. Hát nem? :-)))))
    Fel a fejjel, Ágica!

    ReplyDelete
    Replies
    1. Szia Karesz:)

      Nem olyan egyszeru ez, talan mi nok erzekenyebbek vagyunk, nem is tudom.Amikor naponta oldoklessel, gyilkossaggal allok szemben, en nem tudom jol erezni magam.Hiaba nekem eppen rendben mennek a dolgaim.
      Az Anyukam meg nagyon hianyzik, mindnig is fog,keves idot toltottunk egyutt, ezt erzem is.Sokszor lenne jo a tanacsa, vagy csak meghallgat, mert vannak dolgok, amit az ember csak az anyjanak mond el:)

      Koszonom a hozzaszolasod Karesz, szep kiegeszito lett a beirasnak.

      Szep hetveget:)

      Delete
  4. Megható a bejegyzésed Ágnes, valójában nem vagyunk sok mindenre felkészülve és az elvesztés, felnőtté válás is nehéz, mind azt amit a szülő oldott meg, már magunknak kell, ha gond van mi sem természetesebb, mint egy más, szebb gondtalanabb világba menekülnünk, ami már nincs, csak emlékeinkben.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Koszonom Rozsa:)nagyon jol ertettel, es amikor mar a szuloi haz sincs, akkor bizony nagyon nehez.
      Nekem nagyon hianyoznak a szuleim, es hianyoznak a meghitt beszelgetesek, tudom ez nem is fog valtozni mar.
      Anyukam , ha hazamentem leultetett es mondta a munka megvarja, most csak ram akar figyelni, es ejszakakat atbeszeltunk.Ezert rossz a hiany, ezert rossz most nekem:)

      puszillak, szep hetveget!

      Delete
  5. Kedves Ágnes!
    Egy ideje olvasom a blogod, sokmindent nem értek, amit más - mivel régóta olvassa - tud. De szép lassan azért nekem is kibontakozik valaki, aki idegen, de már mégsem az.
    Érdekes, hogy én ismergetem, ő pedig azt sem tudja, hogy a világon vagyok.
    Most én is írok, és jelzem, hogy élek, vagyok, és olvaslak :)
    Az én Anyukám 7 éve halt meg. Már nem gondolok Rá minden nap, de talán ez így jó, mert bizony 7 év alatt sem lehet megszokni, hogy nincs. Megrángatnám valakinek a vállát és kiabálnék, hogy adják vissza, mint egy gyerek (46 éves vagyok). Nem tudom felfogni, hogy nem érzem többé az illatát, nem látom a kezét, nem hallom a hangját. 7 éve alig tudok felmenni abba a lakásba, ahol Apuval élt, szegényhez három négy havonta tudok átmenni, mert az a lakás tele van az Anyuval. Pedig már régen mindenét elraktuk. Nem értem, hogy mi az hogy nem beszélhetek vele, mikor jön már vissza, mi az, hogy talán ha én is elmegyek, akkor találkozunk újra.
    Szerencsére nem fáj mindennap, mert az agyam "okos" és nem hagyja, hogy eszembe jusson, de amikor a szívem győz felette, majd belehalok.....

    ReplyDelete
    Replies
    1. Kedves Ismeretlen:)

      Szeretettel udvozollek , es koszonom , hogy irtal:)

      Ugy erzem tokeletesen megertettel, ugyanazt erezzuk, hiaba is mulnak az evek.Nalam sincs mar mindennap az eros fajdalom, mert ugye csaladom van, felelos vagyok.De igen, amikor engem is legyoz a sok erzelem, es sokszor tanacstalan vagyok dolgokkal, akkor annal erosebben mar belem a hiany.Nalam meg az is erositi, hogy en tavol eltem abbol a kevesbol is, bar heti szinten beszeltunk.
      A fontos meg, hogy te sem , en sem tagadjuk, vallaljuk, mert enm vagyunk egyformak, nem tudunk dolgokat sem egyforman feldolgozni.Szamomra az a nagy ur mndnig megmarad, amit az Anyu hagyott maga utan, es ahogy olvaslak szamodra is.

      Delete
  6. Kedves Ágnes!
    Köszönöm a válaszodat, olyan jó, hogy mindenkinek válaszolsz! És igen így van, ahogy írod.
    "Lányos zavaromban" nem írtam alá a nevem, pedig nem akartam Anonymous lenni :)
    A comments as-nál ezt jelöltem ki, és nem írtam alá a nevemet
    Szép napot kívánok Neked!
    szia
    Betty

    ReplyDelete
  7. Orulok Betty:)semmi baj, hogy kimaradt.
    Tudod az a legkevesebb, ha valaki igy megnyilik, megha ismeretlen is, hogy valaszolunk:)

    Legyen nagyon szep a napod!

    puszi, szia:)

    ReplyDelete