Friday, November 26, 2010

Ideje van a sírásnak és ideje a nevetésnek....


..a kornyezetunkben egy 29 eves fiu lefekudt kedden este aludni, masnap a szulei mar nem ebresztettek fol, almaban allt meg szive.A ferjem elozo nap hivta telefonon, hagyott uzenetet, ami a telefonjaban maradt.Morbid trefaja a high-tech vilagunknak.En nyaron lattam utoljara, beadott valamit a ferjemnek, eppen nem volt itthon. Amikor tolem fiatalabb hal meg, es igy, ilyen varatlanul, hogy kivulrol semmi arulkodo jel nem volt, nem volt beteg, akkor olyan zsibbadt leszek, hogy napokig csak magamba zarkozva vagyok.Nincs kedvem szolni, valaszolni senkihez.Nem tudom elfogadni es konnyen tullepni, ahogy egyesek teszik, hogy ez az elet resze, mert 29 evesen nem az.Hallani is rossz, ugy megtapasztalni az ilyet, de amikor ismerunk is valakit , mindenkeppen sokkolo, szamomra az. Valami banthatta, valami belulrol, a lelket, a szemet szomorunak lattam, a nezeset.De ez is csak igy utolag jon vissza egy pillanatra bennem. Aztan sajatmagunkat probaljuk megnyugtatni olyan magyarazatokkal, hogy szerethettek odafont, ha ilyen szepen vittek el, nem szenvedett.Persze senki nem tudja hogy szenvedett e, az is lehet fajt neki az elet, csak nem beszelt rola.Nem tudjuk. Egy nemet szociologus no , komoly kutato munkara alapozva adott ki egy konyvet(amit be is tiltottak), miszerint napjainkban 3 milliard, nem nem 3 millio, 3 milliard ember, nem kepes bekapcsolodni a mai eletbe.Talan Justin is igy volt, lathatolag mukodott, de nem volt boldog.Az elmult 2 evben O a masodik ilyen fiatal huszoneves csak akit ismertunk, hogy meghaltak, es allunk itt maradva erthetetlenul.
Jon a karacsony, nem volt hangulatom , nyavalyogtam magamban.Elkepzelem a szuleit, nekik mar nem is lesz. B.-al osszecsaptunk egyik nap, mert megint uj ruhakat akar, kifakadtam, hogy most az unnep elott nem a legjobb otlet.Ma mashogy gondolom.Ma elviszem es uj ruhat kap, mert a szabalyok, az elveink, onmagukban fabatkat sem ernek,es nem akarok kihagyni pillanatokat.
Ez a tragedia megha visszatetszo is, de meg a hangulatom is meghozta, meghozta ahhoz, hogy minden pillanatnak orulni kell, es szeretni egymast, addig , amig vagyunk.A maban kell elni, nem a multban, es kulonosen nem a jovoben.

4 comments:

  1. Szia Ágnes! OHHH! Nagyon sajnálom a történteket...átérzem. DE sokat gondolkodom én is ilyeneken...és de megvisel a halál.:-((( De nemcsak fiatalnál, ( Bár annál sokal továb tart "feldolgoznom".... )hanem hozzám közel álló öregeknél is. Vagy két hete az idős szomszédnéni távozott, akinek mindig volt 1-2 jó szava a legkisebbikemhez. És Bogi még nem is nagyon tudott beszélni, de leállt a kerítés mellé a nénivel az ő kis halandzsa nyelvén beszélgetni...
    A lélek nyelve a betegség c. könyvben is ezek vannak leirva, amiket te emlitesz. És szerintem igenis nem véletlen, hogy nagyon sok depressziós ember van, mert ez a mai világ, valahogy néha nem is tűnik emberinek...
    A halál gondolata meg engem egyre jobban elborzaszt...és nem is tudom, hogyan lehet azt igazából feldolgozni, ha közvetlen hozzátartozóról - a saját fiáról - van szó.
    És nagy valószínűséggel én is így reagálnék a dologra, ahogyan most te tetted!!! Próbálom vallani, hogy "Egyszer élünk"..."Élj a mának"...de nem mindig sikerül. Pedig lehet egyszerübb lenne az életünk?!?

    ReplyDelete
  2. Szia Csilla:)

    Igazad van, en sem tudnam egyetlen szulo helyebe se belekepzelni magam, nem tudom hogy lehet feldolgozni.Az is borzaszto, ha kisgyerek hal meg, de sokszor van olyan, hogy szuletik masik, ami persze azt nem potolja, de megis.Na de 29 eves fiu helyett mar nem lesz, es az akkora ido, annyi karacsony.
    Az idos nenist is ertettem, mert a gyerekeinket nem csak mi neveljuk, az ilyen joindulatu emberkek is.
    Az elet, az meg soha nem egyszeru:)a fontos, hogy szepitsuk.

    ReplyDelete
  3. Szia Ágnes!:D

    Nem pont erre a történetre lesz szükséged (szerintem), de én szoktam ám még olvasgatni egy másik Ágnest is rajtad kívül!!!:-))) Iszonyúan becsülöm és emelem kalapom előtte. Véletlenül bukkantam a blogjára, pont azután, hogy nekünk megszületett Bogika...Ő akkor a kisfiát veszitette el.....Hatalmas akarattal és segíteni vágyással újra talpra állt...és azóta már van egy kislánya is...illetve különböző fórumokon és helyeken próbál segíteni "angyalka-szülőknek"!:-)))
    "irigylem, mert én nem vagyok benne biztos, hogy így tudtam volna csinálni..
    Majd egyszer ha kedved van, akkor nézd meg.
    Ez az ő története:
    http://artmuller.hu/akos11.html
    Ez a blogja:
    http://artmuller-agnes.freeblog.hu/
    Szia!:-)))

    ReplyDelete
  4. Koszonom szepen Csilla, meg fogom nezni az oldalt.En is ismertem valakit akinek meghalt a babaja, a vedooltastol:((O elhagyta az orszagot utana a ferjevel, Norvegiaba koltoztek, de sajnos nem tudok roluk.Azt sem tudom, hogy lett e gyerekuk.

    Nagyon kedves vagy, sok benned is a szeretet es a segitoszandek, maradj ilyen:)

    Szep Vasarnapot!

    ReplyDelete