Saturday, February 8, 2014

Te meg Én és a felolvasás...


En- Te tudtal a Ruttkai -Latinovits nagy szerelemrol?
Te-Igen , tudtam, es azt is tudom, hogy a ferfi fiatalabb volt nehany evvel.
En- Arrol is tudtal, hogy milyen szep leveleket irt a ferfi a nohoz?
Te-Nem, azokat nem ismerem.
En- Nehany eve talaltam egy nagyon szepet, hires is, most eppen itt megtalaltam, felolvasok belole Neked:)
Te-Varj , lekapcsolom a lampat, az iPadod ugyis vilagit.
En- Miert sotetitesz?/mosolygok, mert kozben meg tudom, csak akarom hallani.
Te-Mert olvasas kozben furkeszned az arcom..tudod..
En-Felsz, hogy leolvasom, amit gondolsz?:)
Te-Meg most is zavarbaejtoen tudsz nezni, nagyon tudsz nezni..tudod..
En-Tudom, es nagyon birom, amikor zavarba hozlak:)


A szobara sotet borult, en meg olvastam, hangsulyozva , szepen, ahogy ez a level megerdemli.Majd csondben maradtunk, mintha ott lennenek a szobaban az erintettek.Mintha nyomatekositanank, hogy ilyen szepet csak leirni lehet, felolvasni, hogy levegoben logva maradjon a megfoghatatlan erzelem, amit okoz, kivalt, belolem, beloled, neked, nekem...

Mintha elgondolkoznank kozben azon, hogy ma mar nincsenek ilyen szerelmek, nem beszelunk igy, nem hangzanak el ilyen mondatok, de kozben meg igen..csak eszre kell vennunk, nem szabad elmennunk mellettuk mutogatva a masera...talan ezert jegyzem le a szosszeneteinket en.



Évának, Amerikába                         1975 július
Merre csavaroghatsz drágám, és vajon gondolsz-e ránk, akik nagyon egyedül vagyunk, Bagóval egymásra utaltak, tehetetlen. Álmunk a géped maga után húzta, délutáni kék égen fehér csik.
Egyedül vagyok.
Akárhogy is történt és történik: Hozzád tartozom. Azt hiszem, ez el van végezve. Elvégeztetett.
Szemes a régi. Az emberek idegenek.
Nincs nyaralás. Az emlékek miatt, amik most befednek és ellepnek, a múlás miatt, amit percnyi pontossággal mérek fel és nyugtázok. Múlunk és nem mulatunk. Az idő múlatja kedvét rajtunk.
Nincs nyaralás Bagó miatt. Ebben a kis fekete testben egy ősi lélek lakhat, annyira követi az ember ritmusait, kedvét, mozdulatait. Nem vitorlázom nyugodtan, ha nem tudom, mi van vele. És tudom is: vár rám. Gondolataiban biztos megakad, merre lehetsz, de Te az utóbbi időben keveset látogattad őt. Engem szokott meg hétköznapnak, Te voltál az ünnep.
Nyaralás nincs. alvás is csak altatóval. nincs nyugalom. Én is várok. Várlak, hogy elmondhassam: légy nyugodt, vagyok és leszek Neked. Elvégeztetett. Ne hajtson hallgatásom és szomorúságom zajos helyekre, ne hajtson el gyötrődésem, várakozásom, töprengésem. Minden értünk fog történni, mert akarom. Mert Isten is igy akarhatja.
Kilazult karom a derekad körül, de a kezedet fogom. Ne siess, ne kapkodj, ne térj ki. Ujraszüljük magunkat. Te is akard. Hogy együtt legyen jó. Ha talán nem is úgy, mint régen.
Latinovits ZoltánLatinovits Zoltán
Meleget kell egymásra fújnunk. Szeretetkötelekkel kell összekötnünk magunkat. Hideg a világ. Kihunynak a tüzek. Kell a tűz. Kell a fény. Kellünk egymáshoz. Hajtson egymáshoz a vihar. Kergessen egymáshoz a csend. Ne engedjük kihűlni magunk. Mert egyedül, mert egyedül olyan iszonyatos. Olyan nehéz. Ha nem buggyan fel úgy, mint régen a vágy, élesztgessük. Nem lehet másolni a voltot, mert már mások vagyunk. Tizenöt év. Most vetkőztük le másodszor a bőrünk. levedlettük régi magunk kétszer. Most jó hét év következik. Ha akarjuk. Ha csináljuk.
Naponta húzom fel a múlt kútjából az emlékvödröket. Vödörnyi szépet, csigát, kacskaringót, kéket, sárgát, hajnalt, alkonyt, a régi szelet és a régi szineket. A régi sziveink.
Régi sziveinket lemeszelték a kápolna falán. De belerajzolva, téglába vésve most már ott marad, tizenöt év dobogó szive.
Úszom a vizben: a múlt fájdalmas simogatása. Kék könnyek tava. Benne a mi szerelmünk, a mi könnyeink is. Benne a régi szép sudár árbocok, a régi vitorlák tükörképe. Kagylók a nyakadról. A viz csillogása szived csillogása. A szél hártyája a vizen: kezed nyoma. Lúdbőrzik a viz, mint a bőr. Mindenütt a mi tükörképünk. Mint a lidérc kóvályog a vizben, viz felett, a balatoni égen. A móló köveiben. Az utakon. A nádzizegésben. Szerelmünk itt jár, itt kisért, itt időz, igéz. Hordja ki a homokra a hullám szerelmünk szikrázó kavicsait. Nyomunk keresztalakban a homokban.
Ha a múltamra emlékszem, Te is öleled az életemet, belefonódtál, rám szőtted életed hálóját, beleszőtted a hitbe a szerelem fonalát!
Merre vagy? Hiányzol. Rettenetesen hiányzol.
Már régóta hiányzunk egymásnak. És mégsem a szokás, a betegség éltetett tovább. A szenvedés újraszüli a szép lehetetlent. Kell, hogy kelljünk egymásnak. Hát kicsit kellessük magunk egymásnak.
Töltsük meg a házat szeretettel. Rakjuk újra a kályhát, újra a tüzet. Éljük egymásnak a napokat. Költözzön vissza az ölelés, valamely késői józanabb, de maradóbb szerelem. Költözzünk vissza egymásba.
Ruttkai ÉvaRuttkai Éva
Fáj a hiányod.
Úgy hiszem, szárnyverdesve, topogva, ágaskodva,szeretlek. Ha még vagy. Ha neked ez elég. Ha Te is igy akarod.
Ha van még idő.                     
Zoltán

1 comment:

  1. Viktoria:) en a hangjat is hallom kozben, ahogy olvasom, Ruttkai meg nevet kozben, nagyon szepen tudott.
    "Kilazult karom a derekad korul..." ilyet irni, megha masnak is irodott de fantasztikus olvasni.Sokaig maradtunk csondben, es nagyon szerettem , hogy felolvashattam, megha sotetben is:)Nalunk en vagyok a pimasz, de azert engem is zavarba lehet hozni.
    Koszonom soraidat, orulok, hogy tetszett a bejegyzes!

    puszillak:)

    ReplyDelete