Te nagyon nehezen engedsz kozel magadhoz, de akit igen, az fuggodde valik..mondta egyszer a ferjem, talan 10 eve mar.Meg a masik hazban, az elozo eletunkben, ahogy szoktam fogalmazni.
Milyen erdekes, hogy az ember elete egy pillanat alatt valtozik meg..lehet ilyen vagy olyan iranyu, de egyetlen masodperc is eleg hozza.
A doktorno mondja a diagnozist,kopognak a szavak a fulemben, a szivem melyen..olyan erzes volt, mintha nagy uresseg volna bennem aminek az aljan hatalmasat koppan, viszhangzik..es nagyon sulyos, megmasithatatlan amit kozol, en megis azt nezem hogy faradt arcu, kisse siet is, mintha turelmetlen volna..nem tudom eldonteni ki akar elobb ezen tul lenni o vagy mi.Az is lehet o sem tudja.Minden gondolatfoszlannyal tavolitom magamtol amit mond, hatha vissza tudok menni idoben oda, ahol ez meg nem tortent meg, hatha nem is fog.Hatha a szokasos intenziv almom egyiket elem meg most is, majd fel fogok ulni es keresem az egeszet.Aztan megsem ulok hirtelen fol, kilepve az alombol, maradok allva benne, nezem a ferjem, fogom a kezet, ahogy fekszik, nem engedem el soha.
A tegnap utan ma is hosszu orakig tavol voltam Csilitol, hogy az iras bevezetese is ertelmet nyerjen..ul es vonyit, mint gyermekkoromban a szomszedek Buksija, amikor a gazdaja haldoklott, egesz ejjel uvoltott bele az ejszakaba.Tegnap B. kitalalja, hogy keszitsunk videot, ahogy beszelek Csilihez, amit ma bejatszik neki vonyitaskor..egy ideig elhallgat de utana annal jobban sir, mert nem erez, nem erint…
Hazajovunk..Panda es Lola egymas mellett allva turik a simogatast, egyet a macska egyet a kutya kap..mert Csili a bal kezemben a nyakamba borulva, probal megnyugodni, elhinni, hogy itt vagyok.
A ferjem is engem valaszt, apolashoz, bennem bizik csak...nem lesz konnyu es rovid, de tokeletes lesz.Lelek es test megkapja ami kell.A korhazban a muszerek, gepek helyettesitik azt, ami a legfontosabb egy elesett embernel.
Megint keveset es felszinesen aludtam, de hajnalban meg nem vagyok faradt, majd delutan 5 korul erzem.
Sunday, October 22, 2017
22...
Onmagam is meglepem amilyen idoutazast vagyok kepes megtenni nehany perc alatt.
Orak ota nem alszom, fekszem, hallgatom a ferjem lelegzeset..most valamivel jobb, megnyugtatobb, megsem tudok aludni.Hamarosan megyunk a korhazba..a nehany nap jobb utan, ismet magas laz..,eszembe jutott nagymamam hofeher kemenyitett agynemuje, a parnak ahogy a magasba tornyozodtak egymason..jo lett volna csak ugy beleugrani, bar a fehersege tiszteleletet parancsolt..neha regi filmekre is racsodalkozom, hofeher minden, mindenki..hogy csinaltak?valakinek oriasi munkaja lehetett benne...mennyit dolgozhattak ilyennel asszonyok..bar ma is megvan a nehezseg csak a munkak atcsoportosultak..emlekszem meg Anyu is kemenyitett, kesobb lett mas anyagu, minosegu es foleg szines agynemu..aztan emlekszem amikor itt jart, mennyire megorult a gumizott vegu lepedonek, ami nem csuszik el alvas kozben.Nagyszeru talalmanynak tartotta..feszes marad kovetkezo lehuzasig.. a napokban sokat lehuzom , cserelek, mosok..mossa a gep, szarad a szaritoban..a gep ugy elkenyelmesiti ezt a reszt, hogy nem is gondol vele az ember, csak igy hajnalban, amikor varatlanul elojonnek egymast nem merlegelve az emlekek, az emlekeim..az emlekek jo kapaszkodok a konkret valosag ellen, nehany pillanatra magukhoz rantanak, azt hiszem erot adnak, feltoltenek..engem most azzal is, hogy nem kell feheriteni es kemenyiteni es vasalni...
* kepek a netrol, az also emlkekkonyves szovege nagyon tetszik
Saturday, October 21, 2017
21...
polka dot, freckles, measles neven ismeros, ami pottyost, szeplost es himlost jelent
Foltos viragnak is hivom en, altalaban ilynkor latom feltunni es talan tavasszal is? most nem tudom, de mindig megveszem.Valamiert ezzel is ugy vagyok , mint az orchideaval, bar legutobb eleg sokaig birta de a vegen csak megunta nalam..a foltos virag is ilyen, azt hiszem erzekeny nagyon, ha kis ideig nem figyelek belehal.
Most van ez a kulonleges viragtartom, meg valamikor nyar elejen vettem, hatha ebben megmaradnak.Az egyik mar kezdett kokadni de csak szomjas volt, utana eszhez tert.Enyhe tulzassal fuggokertnek nevezem:)
Maga a nevuk is vidam, na jo kiveve a himlost , de a megjelenesuk egyenesen mosolyt csal mindig az arcomra ha ranezek es ha eppen nem mosolygok:)
Friday, October 20, 2017
20,,/képekkel
Október az állandóság és a változás szimfóniája.
Bonaro W. Overstreet
Van amikor elfogy a szo, akkor is, ha nem tortenik egetvero..nehany foto a mabol
Bonaro W. Overstreet
Van amikor elfogy a szo, akkor is, ha nem tortenik egetvero..nehany foto a mabol
Thursday, October 19, 2017
Wednesday, October 18, 2017
18...
A ceruzaval irott naplomba nem irok mindig.Neha hetekig sem, vagy csak felig irodik le valami..aki itt eloben ismer es tudja hogy irom , gyakran megkerdezi mirol szol.Az eletrol szol, benne en, hogy viselkedem , vagy hogy viselem:)
Ma meleg volt, hosszu nap munkaval, ma a napsutes kiszivta minden agysejtem..a tolgyfa semmit nem barnult, a fotot a netrol vettem igy..
*pic from net..Ontario Oktoberben
Tuesday, October 17, 2017
17...
Erre felbuzdulva surogtem forogtam, siettem nehogy meggondolja magat:)sot kozoltem,hogy en is eszem vele.A bacon sult szep lassan, addig felutottem a tojasokat, villaval felvertem.Ugy csucsult a kis talban, varva, ha kesz a bacon abban megsutom.Nyultam folotte a tenyerokert a szekrenybe, de valaki rosszul zarta be, az is lehet en voltam, kirepult egy kistanyer, megbillentve a tojaosos talat, aminek kb a fele leborult a konyhakore...kozben sul a bacon, kakaot is foltettem, nyulnek a papirert, ures, meg zsebkendo sincs a kozelben..szaladok a nappaliba, ott van tobb dobozzal is, mire visszaerek, pedig szaladtam, a kakao kifutott, en meg beleleptem a kiborult tojasba, aztan megijedtem ettol hatralva raleptem Csili labara, aki felvisitott...ok..a kakaot lehuztam, elzartam, a tojast feltakaritottam, Csilitol bocsanatot kertem, kapott egy puszit, amit Lola meglatott, igy o is kapott csak ugy…
Vegul a reggelink elkeszult, meg is ettuk nevetve ahogy elmeseltem…
Delutan 3:jovok haza, erre megallit egy rendor, mert szerinte 10-el tulleptem a megengedett sebesseget..10-el!!!! Na jo lenyeltem amit ugy mondtam volna, ez eszembe juttatta a reggelt..es azt gondoltam mi jon meg ma?
A rendor meglatta a szuletesi datumom, eleg finoman ..de tenyleg, az en mercemmel is..kioktatott a sebesseg betartasarol es latja most volt a napokban a szulinapom..igy Happy Birthday to me, nem ad buntetest:) ( es latta a hibatlan rekordom is a computeren, soha nem szabalytalankodom)
Tehat a nap drasztikus fordulatot vett, az OKTOBER megiscsak szuper honap, plane a szuletesnapom miatt:)
Es mint annyiszor mar megallapitom, hogy megiscsak vannak nagyon rendes es jo emberek, jo a vilag is, plane, hogy van benne Oktober:)
Monday, October 16, 2017
16...
A távolság megszépít, eltünteti az esztétikumot sértő részleteket, megóvja az embert attól, hogy kiábránduljon a világból
./Szilvasi Lajos
Neha minden szepseg nem eleg, kevesnek bizonyul a vilag ellen, az iro mondata ellen...olyan kiabrandito tud lenni egy egyszeru hetfo, a maga torteneseivel, esemenyeivel, meg akkor is, ha en csak a jot probalom meglatni benne.
Keves a noveny, a konyv, a hazi kedvenc bohockodasa, a szep ruha, a vallkendo rojtja, keves a nevetes csilingelese a szelben...vagy csak eppen eleg.A vallkendo szine, mintaja, melege, simogatasa, eppen eleg ahhoz, hogy holnap is uj nap legyen, kesz legyek ra./en
./Szilvasi Lajos
Neha minden szepseg nem eleg, kevesnek bizonyul a vilag ellen, az iro mondata ellen...olyan kiabrandito tud lenni egy egyszeru hetfo, a maga torteneseivel, esemenyeivel, meg akkor is, ha en csak a jot probalom meglatni benne.
Keves a noveny, a konyv, a hazi kedvenc bohockodasa, a szep ruha, a vallkendo rojtja, keves a nevetes csilingelese a szelben...vagy csak eppen eleg.A vallkendo szine, mintaja, melege, simogatasa, eppen eleg ahhoz, hogy holnap is uj nap legyen, kesz legyek ra./en
Sunday, October 15, 2017
15./mennyei apple pie...
Egy idoben kinyomtattam a recepteket es ebbe a piros dobozba gyujtottem..valamiert abbahagytam, talan tobb konyvet is kaptam , meg kevesebbet is foztem, foleg nyaron, pontosan nem tudom az okat.
Mivel sokan szerettetek az almas cobblert, megosztok egy masik almast, amit szinten csak ilyenkor szoktam sutni.Igy oktoberben:)
A tesztaja igazan egyszeru es mindig nagyon jol sikerul, egyforman.Utalom azokat a recepteket, amikor hol ilyen hol olyan..lasd a piskotaim .A tesztat hosszadalmasan irja, villaval morzsankent szinte osszedolgozni es kozben huteni, hogy levelesse valjon, de en most alvashianyban szenvedek, szoval csak osszegyurtam, mert a betegem ezt kivant...csak megjegyzem, miutan osszegyurtam betettem a hutobe, elkeszitettem addig a tolteleket es hidegen nyujtottam ki, omlos , leveles a teszta igy is...es hat mennyei…
Hozzavalok a tesztahoz:
2 1/2 bogre liszt
1 bogre vaj, kockara vagva
2 teaskanal sutopor
1 teaskanal kristalycukor
¾ teaskanal so
6 evokanal jeghideg viz
1 villa osszedolgozni
En eloszor a lisztet es a szaraz anyagokat jol osszekevertem, majd hozzaadtam a vajat, elmozrzsoltam es kanalenkent jott a hideg viz, jol osszegyurtam es eleg gyorsan is..folpackkal csomagolva ment a hutobe.
Toltelek
6-8 alma kicsumazva, hasabokra vagva
1 bogre barnacukor
2 citrom leve
1 teaskanal vanilias kivonat
5-6 kanal mez
Fahej
Az almat tisztitas utan hasabokra vagtam, a citromot rafacsartam, majd hozzaadtam a tobbi izesitot, alaposan osszekevertem.
A hutobol kivettem a tesztat, kettevagtam es egyenkent kinyujtottam..vajazott lisztezett formaba teritettem ugy, hogy az oldalan is legyen, majd villaval megszurkaltam, en az aljat is szoktam.
Raboritottam az almat, eligazitottam es jott a tetejere a masodik level teszta.A szelenel szepen mintazom maskor villaval, a tetejet is megszurkalom,tojassal lekentem es barnacukorral megszortam, ment az elomelegitett sutobe..eloszor 10 percig 400 -on majd lejjebb vettem 375-re , meg ugy sutom kb 50 percig.Aranybarna szinunek kell lenni a tetejenek.
Na most komolyan nem akarok tulozni mert neha hajlamos vagyok:)) mennyei finom..
Az afonyas muffin csak raadas volt, az afonya miatt, mert gyogyito hatasu.Ha valaki keri leirom a receptem:)
Saturday, October 14, 2017
14.../mi kell a nőnek...
Egy hete nem aludtam csak megszakitasokkal egy egy orat.Amikor ugy gonodlom mar atesunk a krizisen, kezdodik minden elolrol makacsul.Nincs jol, de nem szeretnem, hogy lassa rajtam.Igy duplan lemeritem magam.Mit tehet a no...feloltozik ugy,mintha valami legfontosabb esemenyre menne, pedig csak elelmiszert vesz..itthon korberakja magat egy jo filmmel, csokival es egy gyonyoru vadonatuj naploval..amihez terveket szovoget, valami kulonlegesre irja majd.Mikozben apolja elete parjat, szeretojet, baratjat...es mosolyog, mert ket ember kozott, kulonosen ha az egyik beteg, a legrovidebb ut es a leghatekonyabb gyogymod.
* a pulover nyakmegoldasa nagyon klassz.mintha garbo volna, de megsem, hatul meg kell kotni a tarkon,..nagyon tetszik, nem utolsokent kompenzal...
Friday, October 13, 2017
péntek 13...
Tudvan, hogy ott vagy, akihez fordulni lehet
Barmikor es mindig
Tobbet jelent, mint azt valaha is el tudod kepzelni../sajat forditas
A szuletesnapi lap szovege talalkozott a kepzelettel, mert eppen igy akartam.
Mindig azt akartam a gyerekem barmivel megkereshessen, mert en nem igy ereztem otthon
Eros volt a kozossegi nyomas, elvaras..olyan sulyt tett az emberre , hogy nem akart csalodast okozni, ugy erezte ami vele tortenik, az egyfele sajat hiba, csakis miatta van.
Mar reg tudom , hogy gyermeki butasag volt, naivitas, es talan fordulhattam volna is.Azota lazultak ezek a kisvarosi kozossegek ilyen szempontbol azt hiszem.Vagy csak mi, emberek valtoztunk benne.Mi szakitottuk le, mint valami beklyot, szabadulva a nehezsegetol, terhetol egyarant.
Azt hiszem az emberek addig manipulalhatok, amig butan vannak tartva.A valtozas az egyetlen bizonyossag, amirol tudjuk, hogy megallithatatlan.Mindamellett, hogy vedoburkot is adott a szoros kozosseg, nevelo hatasu volt erosen, de a hibairol is jo szolni.A valtozas pozitivan,jo iranyba csak ugy erheto el.
Thursday, October 12, 2017
12...
A ferjem nehany hete a nagy melegben elaludt a szabadban, napokkal kesobb beteg lett, magas lazzal.Egy hetig itthon maradt, es en eroskodtem, hogy kell meg egy het , de ram soha senki nem hallgat, onfejuek, mintha csak magam latnam.En pontosan ilyen vagyok.
Mivel nem gyogyult meg rendesen, visszaesett, foleg ezert nem volt olyan a szuletesnapom, amilyennek kepzeltem.Kepzeletemben mindenki egeszseges volt.Meg azon a napon is(szuletesnapom) mondhattam barmit, feloltozott , en vittem ugyan es vartam kint, de viragot es ajandekot vett, nekem, betegen….komolyan pocsekul ereztem magam, mintha nem tudnam elfogadni a betegseget es nem lehetne majd kesobb valamikor koszonteni..mert nalunk van egy szabaly, mindig minden azon a napon jo csak, de most beiktattam, kiveve ha beteg valaki.
Most osszevasaroltam fuveket, a furdoszobat naponta ketszer szaunava alakitom, ott gozol a sok tea aroma, fozok is, amit leszurve a kadba ontok, abban furdik a ferjem...aztan a kutyak izgatottak, mert nincs annyi idom veluk, rajuk, meg jobban a sarkamban jarnak.
Talan feszultsegoldaskent sutottem a sajttortat, azt hiszem, mert az engem megnyugtat, a konyha..erot meritek masok elesettsegebol de a vegen kilugoz, elfaradok en is.Most elfaradtam mar de reggelre meg kialszom, ha alszunk ejjel..az elmult 3-4 ejjel nagyon keveset sikerult.
Valamiert feszultebb vagyok a szokottnal..remiszt a betegsege, pedig 25 evesen is pont ilyen lazas tipus volt, meg korhazba is kerult.
Raadasul tegnap este megyek lezarni mindent, a tornacon van a kerekasztal Pandanak, o ott szokott enni..egy hatalmas mosomedve ult ott hattal nekem, ette a macska ennivalojat...szohoz sem jutottam, de o sem, kiment az ablakon ahol jott es kintrol lesett, hogy akkor most megharagudtam e vagy visszajohet..bezartam az ablakot, ami Pandanak volt nyitva tartva, kozoltem a medvevel, sajnalom de mar tobb allatot nem tudok etetni gondozni...es hiaba tetszik a pofija de nem vagyunk egy csalad.. A mosomedvek az ejszaka, es az udvar allatai.Mell magassagig ert, valami anya lehetett..akkor plane megerthet, tobb terhet mar nem tudok folvenni..
Neha van olyan orult pillanatom, hogy nem irom az oktobert tovabb,de a kovetkezoben meg azt gondolom,hogy segit, szepet es jot ad es foleg erot...ugy legyen!
Wednesday, October 11, 2017
11...
Az emberi hangulat es az idojaras nagyon szoros kapcsolatban all.Mindig meglep milyen pillanat alatt tud valtozni.Tegnap meg 30 fok koruli hoseg, ma 11 fokos osz.
Jatszottak az utcan a falevelek velem is, a szellel is, ugyesen osonva el a kocsik kozott.
A valosag soha nem lehet olyan,mint a kepzelet ..lehet kozeli, de pontosan olyan nem, mert egyszeruen keptelenseg.Lehet jobb, vagy rosszabb de ugyanolyan nem.
Nem olyan volt a mai nap, mint ahogy kepzeltem,pedig benne volt minden ami kell, ami szokott, otthonrol is hivtak..es megis vagy megse.
A nem olyan valosagaban is nagyon szep volt.
Tuesday, October 10, 2017
10...
alaposan megcsappant a konnykeszletem, amennyit tudtam sirni..Niagarakat
Egy kicsit olyan,mint amikor Anyu korhazba kerult,minden nap sirtam, tobbszor is..egesz varatlan pillanatokban jott , neha szaladni kellett,mert a masik nem tudta mi bajom van, miert kezdek sirni, szerinte indokolatlanul.Aztan jott a rossz hir, valamikor hajnalban egy napon, utana meg sirtam egy ideig , majd megszunt..nem tudtam mar..alltam a temetesen ego szaraz szemmel, es csak befele nyeltem konnyeim.Mintha fegyelmezni akartam volna magam, nem sirni masok elott, elotte is egyedul szerettem, ahol senki nem lat..nem szeretek masokat kenyelmetlen helyzetbe hozni, mert a sirassal nehez mit kezdeni.Tehetetlen erzest ebreszt..
Olyan unnepen ami a szuloihazhoz kot, kepzeletben mindig otthon jarok..bejarom a hazat, az udvart, a padlast, rejtett zugaimat..a cseresznyefat, diofat, a viragos kertet...a templom kertet, ahol leestem a karom bevertem, a pulovert olloval kellett levagni rola….ma ennyi eleg, ma minden erzekenyebb , mint maskor..cry me a river ..van az a dal,,mar menni fog
Mai siras igazi oka az alul irott, a font leirt csak hozzasegitett...
B.- nincs meg egy olyan orult ember,aki a sajat szuletesnapjan tortat sut..anya tudom,hogy faj
de akkor is ez a velemenyem.En akartam megvenni,de mar oda a meglepetes , mindegy.
En- Jo,akkor megis megsutom,,pedig mar hajlottam az ellenkezore
Mar tavaly is tortat akartam sutni,,ribizlis turosat, aztan elmaradt valamiert,azt hiszem nem volt idom,Feketeerdo tortat kaptam.
Most New York style sajttortat talaltam ki, szeretnem megsutni, ebbol lett a vita..mert mi azon is tudunk, hogy mit ajandekozzunk..valamikor ev kozben emlitettem, hogy megkostolnam, megjegyezte, meg akart lepni vele..elrontottam neki is ,valahol magamnak is..sajnalom, mert nagyon tudtam volna orulni…
Kepzeletemben ilyennek latom magam neha, mert valamennyit meg kell oriznunk a gyermekibol..
*foto sajat rajzom magamrol kislanykent..
*foto sajat rajzom magamrol kislanykent..
Monday, October 9, 2017
Thanksgiving estebéd...
Gyermek es felnottkorom unnepeit, az ebedeket , vacsorakat az kulonbozteti meg, hogy Anyu nap vegen nem ult le irni rola, eves elott nem fotozott:)
De en is hasonloan elso vagyok a konyhaban es utolso.Ma kulonosen jol esett valamiert, talan mert varatlanul ert, hogy B. csak ugy segitett az asztalt leszedni.Kitalalta a meg nem fogalmazott meg fejben sem, vagyam.
Nem ugy vannak szoktatva, hogy kell, mert en szeretem csinalni, meg a szuletesnapomon is valamit rendelunk,de a tortat en szeretem sutni.Kivetel ez alol az elozo hazban kapott Tiramisu Delux torta, azota es elotte sem ettem olyan finomat.Egyszeri alkalom volt, mert rendeltem volna mar, de nem is hallottak rola sehol.Eddig a neten sem talaltam ilyen receptet.
Nem erdekes, a nap szep volt, az egesz hetvege, csodalatos idovel parosulva.
Mai menum:
karalabeleves(amibol seni nem evett vegul)
Afonyas izesitesu toltott pulyka
Kulon egy pulyka mell, szinten toltve
afonyalekvar
barnaszosz
krumplipure
croissant
turo rudi torta(B. kivansagara)
sult korte, granatalmas, citromos, mezes vanilias ontettel
parolt vekony zoldbab, mini repakkal
Mindent egyedul keszitettem el, alapbol..egyedul a croissant volt fagyasztott, csak sutottem..amibol szinten senki nem evett.Nyaron leszoktunk a pekarurol.
Van boven maradek, aminek mindenki nagyon orul..szeretjuk masnap hidegen a pulykat, a tolteleket benne.Szerdan kb mar nagyon keves lesz, akkor a ferjem ki fogja talalni, hogy kene megegy pulyka, mert van meg lekvar:D de legkozelebb csak karacsonykor sutok valoszinu.
Ejjel azt almodtam pulykat szeletelek es ontom ra a barna szoszt...aztan kesobb ettem is..bar minden alom igy es ilyen gyorsan valna valora...
Sunday, October 8, 2017
8...
Soha senkinek ne mesélj el semmit. Ha elmeséled, mindenki hiányozni kezd. ( J.D.Salinger, Zabhegyezo)
Ha ajándékot kapok valakitől, szinte mindig az a vége, hogy elszomorodok tőle.(J.D.Salinger, Rozsban a fogo)
A veletlen kialakult beszelgetesek a legjobbak, legoszintebbek is szerintem.Nem kell igazodni az elvarashoz, a jovohoz, hogy mi uthet vissza ebbol a kesobbiekben.Az ilyen nagyon jol sikerult beszelgetesek aztan kisertenek, mert tudod, hogy csak egy alkalomra szol azzal az eggyel, megis egy ideig minduntalan remenykedsz, hatha talalkozol vele megint.Pedig a remenyben benne van a kudarc is, mert a masodik mar soha nem lehet olyan jo, mint az az emlekzetes elso:)megis varsz,mert az optimista ember valahol orok remenytelen:)/en:)
nemen- miert csinlaod, miert nem rendelsz valahol es azt adod?
en- most ugy csinalsz mintha most talalkoztal volna velem eloszor, nem tudnad milyen vagyok
nemen- csak meg akarlak kimelni a csalodastol
en- az is en vagyok, tudod, soha nem azert es ugy adok, hogy mit kapok vissza..ha nem tudja rendesen fogadni, ugy, azzal a lelkesedessel, amit beleteszek, az o vesztesege..nekem csak faj:)
nemen- te tudod, de en szoltam
en- koszonom!
Ha ajándékot kapok valakitől, szinte mindig az a vége, hogy elszomorodok tőle.(J.D.Salinger, Rozsban a fogo)
A veletlen kialakult beszelgetesek a legjobbak, legoszintebbek is szerintem.Nem kell igazodni az elvarashoz, a jovohoz, hogy mi uthet vissza ebbol a kesobbiekben.Az ilyen nagyon jol sikerult beszelgetesek aztan kisertenek, mert tudod, hogy csak egy alkalomra szol azzal az eggyel, megis egy ideig minduntalan remenykedsz, hatha talalkozol vele megint.Pedig a remenyben benne van a kudarc is, mert a masodik mar soha nem lehet olyan jo, mint az az emlekzetes elso:)megis varsz,mert az optimista ember valahol orok remenytelen:)/en:)
nemen- miert csinlaod, miert nem rendelsz valahol es azt adod?
en- most ugy csinalsz mintha most talalkoztal volna velem eloszor, nem tudnad milyen vagyok
nemen- csak meg akarlak kimelni a csalodastol
en- az is en vagyok, tudod, soha nem azert es ugy adok, hogy mit kapok vissza..ha nem tudja rendesen fogadni, ugy, azzal a lelkesedessel, amit beleteszek, az o vesztesege..nekem csak faj:)
nemen- te tudod, de en szoltam
en- koszonom!
Saturday, October 7, 2017
Harvest Moon/7...
Amikor estenkent rogton napnyugta utan elojon a telihold, bevilagitja a mezot segitve a betakaritast vagy szuretet, azt nevezik Szureti Holdnak..vagy Harvest Moon.
Az osz a vasarokrol, fesztivalokrol szol itt felenk is..kettot neztem meg tavolrol, taszit a tomeg egy ideje.Mar nem hozok haza zacskoban aranyhalat, mint amikor B. kicsi volt es ilyenkor hoztunk vasarfiat.
Ma huszonakarhany fok volt, de 31 -nek ereztuk, mondta a lany a radioban.En tobbnek is ereztem, lassan naponta uj evszak van.
Tegnap megvettuk a pulykat, frisset, es butterball markat...emlekszem az elso felvilagositasra..meg To-ban laktunk, amikor a zoldseges manager volt olyan kedves elmagyarazta nekem, hogy a butterball a legfinomabb, mert a bore ala vajat fecskendeznek be, igy nem szarad ki suteskor.Azota mindig olyat veszunk.
Emlekszem az akkori kolleganomre is, aki szornyulkodve meselte a baratnojet, aki mikroban keszitette el a toltott pulykat:) nem akarok belegondolni milyen lehetett.
Szoval ahhoz kepest, hogy nyar van es igy furcsa az unnep, mintha evszakot tevesztett volna , eleg lazasan keszultem.Reggel meg apro bevasarlasra megyek, aztan hetfon kora reggel kezdodik a nagy mutatvanyom, mert itt minden a pulykarol szol..unnep utan meg napokig az lesz a beszedtema mekkora volt, hogy sikerult, van e maradek.. altalaban 5-6 oran at sul, a nagysagtol fugg.Most, hogy irok rola, ehes lettem es varom mar az unnepi ebedet:)
*A harvest moon foto a netrol valo
Az osz a vasarokrol, fesztivalokrol szol itt felenk is..kettot neztem meg tavolrol, taszit a tomeg egy ideje.Mar nem hozok haza zacskoban aranyhalat, mint amikor B. kicsi volt es ilyenkor hoztunk vasarfiat.
Ma huszonakarhany fok volt, de 31 -nek ereztuk, mondta a lany a radioban.En tobbnek is ereztem, lassan naponta uj evszak van.
Tegnap megvettuk a pulykat, frisset, es butterball markat...emlekszem az elso felvilagositasra..meg To-ban laktunk, amikor a zoldseges manager volt olyan kedves elmagyarazta nekem, hogy a butterball a legfinomabb, mert a bore ala vajat fecskendeznek be, igy nem szarad ki suteskor.Azota mindig olyat veszunk.
Emlekszem az akkori kolleganomre is, aki szornyulkodve meselte a baratnojet, aki mikroban keszitette el a toltott pulykat:) nem akarok belegondolni milyen lehetett.
Szoval ahhoz kepest, hogy nyar van es igy furcsa az unnep, mintha evszakot tevesztett volna , eleg lazasan keszultem.Reggel meg apro bevasarlasra megyek, aztan hetfon kora reggel kezdodik a nagy mutatvanyom, mert itt minden a pulykarol szol..unnep utan meg napokig az lesz a beszedtema mekkora volt, hogy sikerult, van e maradek.. altalaban 5-6 oran at sul, a nagysagtol fugg.Most, hogy irok rola, ehes lettem es varom mar az unnepi ebedet:)
*A harvest moon foto a netrol valo
Friday, October 6, 2017
valami szép /6...
Thursday, October 5, 2017
Hálaadásra készülök...
Hetfon Halaadas, vagyis hosszu hetvegenk lesz ismet.
Keszitem a menut, a pulykat holnap vesszuk meg, B. jon velem, engedem, hogy O valassza ki, kis jatek egyutt, szeretem.
Visszaneztem a csak ebben a hazban sult pulykakat:) es kozben eszembe jutott, hol van mar az az elkeseredett en, aki 2012-ben nem volt hajlando pulykat sutni, magaba szallni, unnepelni, halalkodni...o mar messze jar, azota eltelt fel evtized, igy irva is tekintelyesebb ido, szoval azota sok viz folyt le a Szent Lorincz folyon, mert hozzam ez van kozel, a Dunat megse irhatom.
Nem bantam meg az akkori dontesem, pedig latom magam korul a riadt tekinteteket meg most is..ami valoszinu annak szolt, hogy akkor anya mostmar soha tobbe nem fog pulykat sutni?:) vagy megkerdojelezte az elmeallpotom..nem erdekes, en ritkan akadok ki, de akkor ki voltam.
Neha kell olyat csinalni az embernek, amit egyebkent meg nem, pontosan azert, hogy tovabb tudjon menni, mukodni...szoval nem bantam meg, mert ugye utana milyen szep pulykakat sutottem megis:)
napkelte/5...
Meg frissen irok rola..ma kihajtottunk napkeltezni, azt nem mondanam, hogy hajnalban, mert majdnem fel 8 kor kel a Nap mar.Gyonyoru volt.
Oktoberben, az indian nyarban, ugy latom meg a Nap is mas szineket tukroz, igazodik a fak leveleihez, bar kisse megelozve oket, eleg osszefuggoen zold meg minden.Csak itt ott bujik elo meglepetesszeruen valami rikito pirosba oltozott bokor.
A tavolban a ferfi ket kameraval allt, lattam mar tobbszor, minden evszakban megjelenik o is, a felszerelesbol ugy gondolom neki ez a munkajahoz is tartozik.Tevedhetek is.
Van bennem egy a szokottnal is nagyobb merteku nyugodtsag, mint a termeszetben, oktoberben meg oltozik bolondul, minden heten , nap mas szinut vesz fel, hogy aztan lepihenjen tavaszig, olyan megbekelten, mint en a sorsaval:)
Tegnap ajanlottak egy konyvet, Semmi a cime, egy dan ironotol Janne Teller
"Semminek sincs értelme, ezt régóta tudom. Ezért semmit sem érdemes csinálni. Erre most jöttem rá" mondja a fohos
Neha en is igy erzem, mikozben persze tudom, hogy ez igy nem igaz, tul sarkos kijelentes..kivancsi vagyok a konyvben mivel bizonyitjak az ellenkezojet, mert arrol szol..
Oktoberben, az indian nyarban, ugy latom meg a Nap is mas szineket tukroz, igazodik a fak leveleihez, bar kisse megelozve oket, eleg osszefuggoen zold meg minden.Csak itt ott bujik elo meglepetesszeruen valami rikito pirosba oltozott bokor.
A tavolban a ferfi ket kameraval allt, lattam mar tobbszor, minden evszakban megjelenik o is, a felszerelesbol ugy gondolom neki ez a munkajahoz is tartozik.Tevedhetek is.
Van bennem egy a szokottnal is nagyobb merteku nyugodtsag, mint a termeszetben, oktoberben meg oltozik bolondul, minden heten , nap mas szinut vesz fel, hogy aztan lepihenjen tavaszig, olyan megbekelten, mint en a sorsaval:)
Tegnap ajanlottak egy konyvet, Semmi a cime, egy dan ironotol Janne Teller
"Semminek sincs értelme, ezt régóta tudom. Ezért semmit sem érdemes csinálni. Erre most jöttem rá" mondja a fohos
Neha en is igy erzem, mikozben persze tudom, hogy ez igy nem igaz, tul sarkos kijelentes..kivancsi vagyok a konyvben mivel bizonyitjak az ellenkezojet, mert arrol szol..
Subscribe to:
Posts (Atom)