Monday, July 12, 2010

fohász




Istenem milyen jo is lenne,
ha szeretet hullam lenne,
egyszercsak olyan magasra szokne,

hogy szeretet csopp hullana minden emberre,
sok bizony zavarban is lenne,

nem biztos tudna mit kezdeni benne.

Ma hazafale sietve jottek ezek a sorok a fejemben, siettem leirni, hogy ne veszitsem el. Nem veletlenul gondoltam errefele.Ebben az iranyban.Teljesen sajatom.
Neha, amikor idom es hangulatom engedi jarok egy forumra, evek ota ismerem a helyet, kotodom meg ma is valamiert, holott mar csak az emleke el szinte. Amikor megismertem , volt egy szinvonala, ami megfogott, volt egy torodes egymassal, egy ragaszkodas.Ma mar sajnos nyoma sincs, csak neha neha, nagyon veletlenul szuletik egy jo hangulat, ami ramutat, hogy miert is szerettem a helyet. Annyira eldurvult, annyira elvadultak az emberek, hogy bizony sokszor honapokig sem megyek , olyan nagyon kedvem szegi ez a latvany.Olyan nagyon tud taszitani, eppen olyan nagyon, mint amennyire vonzo volt. Kutatom keresem az okat, mi tortent az emberekkel?Akik ott ulnek, minden bizonnyal nem a legrosszabb sorban , nem a legnehezebb korulmenyek kozott levo emberek.Megis mi tortenhetett?Nem tudom a valaszt.Csak felek a kivetitett jovokeptol, vajon meddig fokozhato ez.
Az elobb ert veget egy kedves musorom, amiben a rendort lelottek, csak percei vannak hatra, felesege sir, zokog, tordeli a kezet, mert veszekedtek, haraggal valtak el aznap.Mar nincs olyan allapotban, hogy jovategyek, meghal. Nalam szabaly, soha nem fekudhetunk le haraggal, legyen barki is az.Sajat szabalyom, nem elnem tul, ha hasonlo tortenne velem, mert nincs annal borzasztobb, ha nincs ido bocsanatot kerni. Az apukam mielott "elment", erezte, hogy percei vannak hatra.A batyam allt mellette, noverem anyukamml igyekezett a korhazba.Apukam elkerte a batyam telefonjat, de elotte kerte nyomja be a szamot.Az otthoni nem valaszolt, hivtak a noverem. Azt mondta az anyukamnak:"Bocsass meg nekem csillagom!"Mire beerkeztek a korhazba, halott volt.
Tudom, meghato tortenet, de igaz.Nem vagyok veszekedos, nehez velem osszeveszni, de nevelni kell, es neha csak ugy lehet, eros vitaban nyomatekositani, de ekkor, az apukamnal kobe vesve fogadtam meg, soha nem valok el haraggal senkitol, soha nem alszom el ugy.Hat csak biztatni tudok barkit erre.

4 comments:

  1. Szia Ágnes- bocsánat ha kicsit hosszú lesz...-
    A fórumozásnak már külön pszichológiája lehetne, annyira mások az emberek amikor bármit kimondhatnak arc nélkül és a leírt szavak sem feltétlenül tükrözik kellő hangsúllyal a mondandónkat.
    Van akit ez óvatosságra int és van akit bátorrá, vagy inkább vérmessé tesz a láthatatlanság. Többen kimondanak olyasmiket is, amit szemtől szemben sosem tennének, hisz nem kell látniuk azt akinek ártanak vele, nem kell látniuk a megbántottságot vagy a döbbenetet az arcán, nem kell, hogy a szemébe nézzenek.
    Több fórumnak voltam évekig tagja, egy érdektelenné vált valahogy teljesen eltűnt, egy másikat pont a "hatalmi" viszonyok bomlasztottak fel, majd a maradék tagok feloldódtak az internet pocsolyájában és van most is egy élő, ahová járok, de már csak fél szívvel és messze nem olyan odaadó érdeklődéssel mint az elején. Ezek a fórumok egy egy épp születő gyermekemhez kapcsolódtak
    és főleg a babákról szóltak, mégis volt min veszekedni a tagoknak. Én igyekeztem felülhelyezkedni a vitákon, így viszont bölcselkedőnek, nagyképűnek tűnhet az ember és ez sem tüntet fel jó színben senkit, mégis inkább ez, minthogy ostobaságokat fröcsögjek igazságtalanul bárki arcába. Veszekedni, konfliktusba keveredni, bántani egymást, nagyon rossz dolog mégis sokan élvezik- ilyen az ember. Van aki így teszi érdekessé az egyhangú életét. Én magát a haragot sem szeretem - nem szeretem ha haragszanak rám, és nem szeretek
    haragudni sem. A bocsánatkérés és a megbocsátás egy óriási lehetőség minden ember számára, élnünk kell vele.

    ReplyDelete
  2. Ágnes:) Látod-látod, Te most ugyan azt érezhetted, mint én, az a hiány fogalmazódott meg benned, mint nekem a "kihallatszásban":) Amit akkor én nem igazán az internet világára értettem, inkább a valós fizikai életünkre és meg is lepődtem egy pillanatra, hogy azt az internetre fordítottad le.
    Nagyon megható a történet a szüleidről. Az én lelkem örökké fájni fog, hogy nem voltam ott az utolsó percben.

    ReplyDelete
  3. Szia banyuc!-Tokeletesen megfogalmaztad.
    Sokaig , sokszor azon gondolkodtam el egy egy ilyenen, ha arc nelkuli, akkor nem lenne konnyu eppen ott oszinten viselkedni?, aztan rajottem, hogy valoban ilyen lehet sok ember oszintesege.
    Azt sem ertem hogy lehet sok embernek ennyire a valostol tavol allo viselkedese, ott valami nagyon nincs rendben.Ami meglep es tetszik, hogy a gyerekem es tarsasaga nem hasznal ilyen helyeket es nagyon sok embertol hallom ugyanezt.

    Haragudni szerintem sokkal tobb energia, mint nem, ezert ertelmetlen.

    Lattam a masik valaszod is, es koszonom, ha sikerul egyszer elek vele:)

    ReplyDelete
  4. Szia Lili:)
    Ugy fest, hogy valamilyen hatas valthatja ki belolunk, addig megprobaljuk tagadni es bizni, hogy nem is olyan rossz.En a vegtelensegig kepes vagyok magyarazatokat gyartani barki viselkedesere, ez sem jo tudom, de az elhamarkodott sem.

    Azt hiszem az hozta ki, hogy tobb embertol is hallottam mar hasonlot, hogy borzaszto csunyan bant valakivel, es hirtelen elveszitette, es maradt magara az onmarcangolassal.De szerencsere sokfelek vagyunk.
    En sem voltam jelen a szuleimnel, abban a pillanatban, de pl az apukamnal megereztem, 3 hettel korabban voltam ott, es senki nem tudta de elbucsuztam Tole.Anyu atment a szomszedba valaminek, en meg titokban adtam neki egy cigit, B.az ajtot leste es illatositoval vegig fujta a levegot, hogy az anyu ne vegye eszre:)
    Ez volt az apukam utolso cigije, milyen boldog volt:)

    ReplyDelete