...vartam, amig megerint az osz, amig megizlelem, beleharapok, mint egy almaba.Az erzes hasonlo lehet azzal, amikor varatlanul osszefutsz a regi szeretoddel.
Ismeros, kellemetlen-kellemes , megmozgato, felkeszuletlen de mar tudod a veget,igazan nincs varatlan fordulat, tudod a veget, ugy, mint, amikor eloreolvasol egy izgalmas regeny kapcsan.
Az ejszaka paplanjat meg orzi borod melege, de az osz lathatatlanul cirogato huvose mar borzongat, libaboros leszel, osszehuzodsz.Nezed a fakat,melyeken meg zoldellnek a levelek, ambar szamtalan kozul kikandikal egy egy barna, veres, sarga, piros is.Kepzeletben levelek nelkul is latod, elore latod, ahogy lesimitja roluk a falevelruhat, majd virtuoz tancba kezdve csavarja, donti, mig egeszen mezitelenul all, zavarban, zavartan.Eljatsszva az elettelenseget inkabb.
No-ferfi szerelmeskedese ilyen, amikor bodultan neznek korbe , es nem ertik hogy hullottak le a ruhak, csak azt latjak , ahol egymashoz ertek, ott minden mezitelen lett.
Szeretem az oszt (is), a falevelek tancat, ahogy tavasszal varatlanul rugyet bontva eletre kelnek, es amilyen szepen jottek, annal szebben , libbenve, tancolva tavoznak, magukra huzva a paletta megszamlalhatatlan szinarnyalatat, az emberek megosztatlan , racsodalkozo figyelmet.
Szeretem a szineit, minden melegseg osszes arnyalatat.
A volt kerti famat idezi majd mindig, ahogy csokrot nyujt nekem a haloszobaablakomhoz.Meg zold a fa , csak ez a csokor piros,amely kecsesen nyujtozik felem. Olyan arcpir szinu, olyan arcpirt elocsalo szinu, mert csak az enyem(volt).
