...az ernyom alatt olvasas kozben, majd iras kozben jutott eszembe egy egy hazarepulesem elso ejszakai.
Aludt a haz, aludt a varos, en nem tudtam, mert az itteni zonahoz voltam szokva.Ruhakat probalgattam ejjel egy korul, majd reggelit ettem fel kettokor.Senki nem volt velem, egyedul voltam a nagy boldogsagommal, mert az voltam.Meg az ottani ruhaknak is tudtam orulni, mint embereknek.
Alig vartam a hajnal fel otot, hogy hivhassam anyut, es mindezt elmeselhessem neki.Szerette hallgatni a bohokas viselkedesem, es ha velem volt, nezni is szerette.Ult kenyelmesen, nezett, kiult nem csak a szajara de az egesz arcara testere egy elegedett mosoly.Ma mar tudom atelte velem, bennem keresztul onmagat, mert ebbol a hobortos bohokabol biztosan orokoltem egy adagot tole is.Ilyenkor szulethetett ujja benne is, amikor bennem gyonyorkodott.
Ma jo volt erre emlekezni, es jo volt neha lefekudni aludni, mert faradt vagyok, voltam.Nem kellett sehova igazodni.Ugy koszaltam a kuckom es az alvas kozott, mint az idonkent masokat meghokkento gondolataim szoktak.Honnan szulethetnek, es honnan van merszem kiirni magambol oket..szoktam kerdezni hang nelkul.
Vallat rantva tudom, hogy nem az a fontos honnan, az, hogy az enyemek, mint az anyuarc, ami ma egeszen velem marad...
*foto cime:missing someone, by Amanda Mache
