Olyan szemermetlenul simulok a hullamokba, mintha nem lenne a csonak kozottunk.Ringat, ellazit, bodit, almosit.
A targyak is sirnak , olvasom valahol.Szivembol irta, bolintok mozdulatlan fejjel.Olyan lehet ez, mint amikor mi emberek is, belul neman sirunk, hangtalanul, latvany nelkul, aztan amikor megtelik a belso felfogo, hirtelen elindul kifele, es lathato lesz.A targyak azt hiszem azzal jelzik, hogy elromlanak, eltornek, leallnak.
Milyen gyogyito ez a csondes shhhus-kent morajlo hullam.Lassan fekezodik, ul el,egymast szeliditve, egymasban nyugszunk le.Mar sima, feszul a viztukor.
Kozben olvasok, ismet sokat olvasok, bujok a konyvbe, bujok a szavaiba,lenyugoz a tudasa, a felkeszultsege, a megalapozottsaga, az intelligenciaja.
Ha izlestelen lennek, irnam, kinn a vizen , a to messze nem a kozepen ma Maraival bujtam ossze.Es elnezest Mr. Marai, ha beleronditok a Lola vilagaba, de aki ir, aki igy ir, es lattattja, annak szamolnia kell ezzel.
Mindent elolvastam, ami utamba kerult az On nevevel, amik nem, azokert kulon utat tettem.Meg a Naplot is, es Ami a naplobol kimaradtat is.Aztan ma szovegtol, tematol, hangulattol fuggetlenul jott a felismeres, azt hiszem a forma, a kulalak adta, hiszen On 70 evvel ezelott ugy irt, mint amit ma Tweeter nevezunk.Persze a mufaj nem hasonlithato, meg jatekbol sem tennem, de az, ahogy leirodnak a pillanatnyi tortenesek, eszrevetelek, erzelmek, ahogy rogzitette , nem kapcsolodnak, csak csupan egyetlen ponton, Maraisan.Ami leginkabb folborzolt, hogy 70 evvel kesobb sem veszitett aktualitasabol a tartalom.A vilagbetegseg, miszerint eppen mindenki elvagyik onnan, ahol van, ahol el.Svajc ugyanolyan makulatlan tiszta es preciz.Az ottani nok mosolya sem valtozott, es sajnos a mi asszonyainke sem.
"A nok, a csinos genevoise -ok arcan mindegyre megvillan a konnyu, onfeledt mosoly.A mi asszonyaink neha nevetnek, neha gondterheltek vagy kozombosek, de mar csak ritkan mosolyognak.Ehhez a noi mosolyhoz szaz ev beke kell, ez az , ami talan a legsertetlenebb Genfben, ugy villan meg lepten -nyomon, mint a csibesz kezeben a vakito zsebtukor fenye."
Olvasasom olykor almodozassal szakitom meg, ilyenkor ugy teszek, mint filmekben latott tragediaknal a halottbol kilep a lelek, ugyanazon alakban es megy tovabb.Az elozo test a foldon marad.Olyanokat kepzelek ossze-vissza, hogy az a valtozas, amit nem kivan az meber, az eppen ilyen halal lehet, valami hatramarad belolunk, ott a helyszinen meghal, es valaki mas lep tovabb.Ugyanazok nem lehetunk tudom.Igy kilepve nezem sokszor magam, masokat, latom, ahogy megkerdezik tolem is, hol elek, hol van ilyen jokedvuseg.Talalkoztam ezzel az erzessel, amirol Marai ir, pedig nem eltem Genfben.Es vitattam azt a jogtalan joletet, amit valakik csak ugy kapnak, foldrajztol fuggoen, pedig akkor meg nem is olvastam Marai ezen irasat.
Persze korantsem biztos , hogy ennyire jo, csak en borzasztoan elfogult tudok lenni es vagyok is azzal, akit szeretek...
(June 23-24 weekend)
