...neheztelek magamra, nehezen is irok, megigertem magamnak csak addig, csak akkor, amig oromet okoz.Mostanaban faradt vagyok, de nem fizikalisan, azt jol viselem, reggelre kialszom, egyszeruen semmi idom nincs magamban melazni, csak ugy lenni a gondolataimmal, ahogy szeretek.Engedni, hogy finom gyokeret eresszenek, amig irasra nem alkalmasak.Eppen az az ellentmondasos erzes feszkelodott belem, a valtozasokrol, az erzesek nem eltuneserol, inkabb atalakulasarol.Az egyetlen logikaja az atalakulas.Aztan valamiert eppen egy unokaocsem jutott ma eszembe, akivel nem vagyunk haragban, megsem vagyunk beszelo viszonyban.Egeszen pontosan nem keressuk egymas tarsasagat valamiert.Pedig egyszer volt kozos szavunk, sok is, rengeteg is.Hogy lehet ugy , olyan nagyon eltavolodni, olyan mas uton elindulni, annyira messze egymastol, akinek en huztam ki a tejfogait, akit minden megrokonyodes ellenere kikertem az altalanos iskolabol, hogy az akkor moziban megjeleno kalandfilmet megnezzuk.Talan meg ma is szornyulkodik ezen az akkori tanitono, de biztos vagyok abban, hogy az erdekes esetek fiokjaba kerultunk.Persze nem haragszom, nem is neheztelek, mert en is tavolra mentem es szo szerint is.Csak erdekes, hogy akivel ilyen meghitt, ilyen egy huron pendult kapcsolatunk volt, az az erzes teljesen eltunt, foloszlott, mint a Nap meleg sugaraitol a kod.
Olyan , mintha csak lennenk, vagyunk bele a vilagba es mas mas idobeosztassal, nehezen simithato ossze.Akkor, valamikor volt alkalmas idonk egymasra, ma nincs.Nem tudunk egymashoz nyulni annyi tortent, van egy szegyenlos dac, akaratossag, ha eddig nem, akkor mar nem, mert megis mit szolna , ha ezt meg azt megtudna.Pedig az is lehet valami egeszen jot szolna, szolnank...
