Kedves Naplom!
Egy kisse elvesztem ebben a hetvegeben is , volt benne egy kicsit minden.Aminek most megis a legjobban orultem, hogy kedvemre bambulhattam is , ahogy szeretek.Szeretem , sokszor kivanom a maganyt, amikor csak ulok, olykor orakig is, es gondolataimban csapongok, kalandozok kedvemre. Olyan, mint egy elutazas, elutazas, ami most a kuszobon all.Hat repulni fogok ismet.De most nem is arrol akarok irni, hanem arrol, hogy a film kapcsan, amit lattam, ugy eleg sok film eszembe jutott, es mindben volt kozos.Vajon miert van az, hogy(tettem fel magamnak a kerdest)amikor valaki haboruba megy, vagy valaminek a veget hiszi, egy idojarasi katasztrofa, vagy egyeb termeszeti csapas, es azt hiszik mindennek vege, akkor ilyenkor sokan szerelemmel fejeznek ki valamit..vajon miert ehhez nyulnak, es miert eppen egy veget akarnak igy megkezdeni, mert mindenkeppen kezdete valaminek.Es akkor ott,abban a mamoros , lelkileg tulhevitett pillanatban, forevert igernek, fogadnak.Elindul a katona, bele a haboruba, viszi magaval az elmenyt, a fogadalmat, mint kapaszkodot, es kapaszkodik is bele, vigyazza, erot merit, nap, mint nap.Egeszen addig, amig tole fuggetlenul , Ot nem kerdezi senki, hogy mit szol ehhez, jo lesz e neki, csak kozlik, hogy a forever tul hosszunak tunt, es nem varnak tovabb, vege.Ilyenkor meghalok a szereplovel, mert aterzem a fajdalmat, felkeszuletlenul, es hogy lehet ilyenkor azonnal kiszeretni?Jobb is lenne , ha valoban meghalna abban a haboruban, vagy viharban, es azonnal megszunne a fajdalma. Minden idokben, minden idok valtozasaban ez az eszkoz, leghatasosabb fegyver, es meg a forever is ugy tunik, ugyanaz.Never(for) ever.
