kék tél...

 “Valami van a télben, ami a gyermekkorra emlékeztet, közvetlenül és fájdalmasabban, mint más évszakok. A hó kékesszürke színében, a szobák alkonyatában, a kályhák nyers, orrfacsaró illatában, mindebben van valami bizalmas és örökre elveszett. Ez az emlék didergésre késztet.
Olyan a gyermekkor emléke télen, mint egy sivár, elhagyott lakás, ahonnan kiköltözött mindenki, akit szerettünk, mint egy lakás, melyből elhordták a bútorokat, s melyet nem lehet többé kifűteni.”
(Márai Sándor: A négy évszak – A hó)

 Keveset havazott ejjel, hallottam a hajnali csondbol.Olyankor minden nemabb, meg az autok is az uton.A ho papucsot huz a tajra, mint az izeltlabuak tappancsara..kavezni mentunk a belvarosba, ahol lattam ezt a  kek hazat es Marai jutott eszembe..majd a parton a szurkeseget felvalto kekseg fokozta a vagyat, hogy ujra olvassam.Szep nap lett.
Az aranygaluskanak csak a tanyer kek, Neked kuldom Aniko:)
Mig maskor kanallal szaggatom, most mini pogacsaszaggatoval szakitottam ki, megforgattam a vajban es dioban, igy sokkal finomabb volt.Fontos, hogy egeszen kicsik legyenek.Jo szivvel adnam eloben is:)
Engem egyszer kinevettek, amikor megkerdeztek hogyan keszitem a kelt tesztaimat, mert mindig szepek..elsokent kihangsulyztam az allando homersekletet, ami kellemes meleg legyen, ezen mulik szinte minden...es igazam volt, most is:)