Amikor kislany voltam, olyan 6-8 eves, alltam a templomban vasarnaponkent es pislantas nelkul hallgattam, ha valaki eskuvojet hirdette a pap.Ma is latom onmagam, ahogy tagul a pupillam es elkepzelem, amikor az en nevem hangzik el, a fiu neve nem volt meg hozza.Aztan nagyobb vagyok, elso szerelem, es kezdek rajonni ez nem is olyan egyszeru.Hiszen latom magam korul a felnotteket, akik egymast a paphoz, anyakonyvezetohoz vezetik, igernek fut- fat, csak egymase legyenek, csak nehogy mase legyen az a lany , az a fiu, es amikor mindez megtortenik, utana eppen olyan vad, csunya szavakkal illetik egymast, mint amilyen szepekkel korabban.Ebben az idoben szoktam ra a versekre,es a szepirodalomra.Elkepzeltem, hogy nem is akarok en ilyen igereteket, ha ez igy ezekkel a sok rosszakkal jar egyutt, mar ekkor idealizaltam, csak meg nem ismertem a kifejezest.Almodoztam, hogy sokaig fogok tanulni, valami olyat, ami ugyan osszekot embereket, de en megis semleges maradok ezekben a kotesekben.Nem akarok kiabrandulni, es en nem akarok annak, annak az egynek olyan csunyakat visszaismetelni, amit hallottam a kornyezetemben.A kiabrandulas, csalodas sajnos nem maradt ki , megha nem is tehettem rola kozvetlenul.
Engem nem lehet siettetni, hangoztattam mindig, talan ezert lettem feleseg egy honap alatt, hogy bizonyitsam az allitasom erosseget.:) Aztan szepen , lassan , idovel epitettem egy vilagot, olyat, amelyrol csak regi idok irasaiban olvastam.Idealizaltam az eletem magamnak.Eltem ugy, hogy soha nem bantottam azt, aki igeretet adott, meg akkor sem, amikor esetleg megbantott.Soha nem ugy szerettem, hogy mit kapok, annyit adok vissza, szerettem magamtol, ahogy nekem es a masiknak jol esett.Mert idokozben azt is megfejtettem, hogy az igeret az nem feltetlenul egy masik ember fele igeret, onmagam fele is az, es hogy nezek a tukorbe, ha magamnak sem tartom be.Minden becsapas, hazugsag, elsosorban onmagunk becsapasa, hazugsaga. Idovel lettek kisebb-nagyobb kiabrandulasok, zuhanasok, es gyotrodesek, hogy kerulsz ujra oda fol?, innen lentrol.Megdolgoztunk erte sokszor, kimondtuk amit nem szabad elhallgatni, megha belehalt is a masik, de ott voltunk ujraeleszteni.Munka, nem keves, nem egyszeru, de senki nem igerte, hogy az lesz.Minden parkapcsolatnak van jellemzoje, a mienk munkas, sok munkaval jaro, de ha eszembe jut, hogy hiszen ezt igertuk, ezt fogadtuk egymasnak es magunknak, akkor csak mosolygok, tesszuk a dolgunk.Nem, nem megfutamodunk, ha vagyont nem is hoztunk otthonrol,de ezt ertekkent cipeljuk, hogy megoldunk, nem megfutamodunk.Bar ehhez is, mint annyi mindenhez az eletben, ket ember kell.
