Neha egy egy illat eleg ahhoz, hogy becsukjam a szemem es megidezzem a szuleimet, mint ma is.
Zoldbab levest foztem, es ahogy darabokra tordeltem a gyonge vajbabot, ami valojaban nem is zold, hanem sarga, mar a hangjat is hallottam. Kamasz voltam, nyar volt, szuneten voltam otthon.Ketten voltunk zoldbabfozeleket keszitett anyukam, csirkeporkolttel.A hus nem is igazan erdekelt, csak a finom szaft, ahogy izlesesen meglocsolta vele a fozelek tetejet.Isteni lett.Jot ettunk mindketten, es regi videki szokas szerint, a nagy melegben ebed utan lepihentunk, es nehany perces bobiskolas utan mar ujra beszelgettunk.Soha nem fogytak el a szavak, mindig keves volt az egyutt toltott ido, kevesnek bizonyult.Pihenes kozben mondom en meg ennek egy kis fozeleket, jo hat egyunk.Ezt meg nehanyszor megismeteltuk, aminek az lett a vege , hogy mindketten hanyatt fekszunk, es hatalmasakat nyogunk, ami nevetessel parosult.Betegre ettuk magunkat, ahogy mondana anyukam.
Tel volt.Hetvegere utaztam haza, de hetfon mar komoly dolgozatra az iskolaban kellett lennem. Csak igy utolag jovok ra, hogy nekem volt egy belso emigralasom is, orszagon belul. Jol tanultam, igy osztondijat kaptam, amibol az elso vetelem egy szuper magas -sarku csizma volt.Ma is emlekszem, csodalatos bordo bor, 12 cm-es sarok, egeszen vekony.Ez azert emlitesre melto, mert amikor leszalltam a kisvarosban a vonatrol, a csizmam sarka beakadt a lepcson a lyukba,Egy kiskatona ugrott oda, aki segitett kihuzni:) ez sem riasztott el attol, hogy viseljem. A hetvege jol sikerult, de az idojaras meggondolta magat, mintha tiltakozna a visszautazasom ellen, hatalmas hovihar lett.Hetfon hajnalban indultunk a buszhoz anyukammal, en a csizmammal es taskammal es a meteres ho.Minden lepesnel elmerult a sarka, ugy kellett kirangatnom, de hosiesen csinaltam.Alltunk a buszmegalloban es vartunk.es csak vartunk, mindhiaba, a busz nem jott.Talan masfel ket oraval kesobb, osszefagyva rajottunk, hogy hiaba is varunk, nem lesz kozlekedes, elindultunk haza.Anyu rovidebb utat valasztott, ami idoben jo volt, csak nem a csizmamnak valo.Ugy kifaradtam a hidegben es a folyamatos sarok rangatasban, hogy egyszer elbillentem es elestem a hoban..es fekudtem es nevetni kezdtem.-gyere agikam, hallom a hangjat, gyere megfazol..de mar o is nevet.Percekig fekudtem a hoban, amig folrangatott, es nevettunk, olyan jol, olyan vegtelenul, fekezhetetlenul, en es az anyukam, ahogy csak mi tudtunk..
