...a kertben talaltam magam a kesoi delutanban, belerogytam a szekbe , egeszen lecsuszva, a fejem tamaszkodjon nyultam el, szemem is becsuktam.Ereztem, a szeltol dulongelo faagak kozott beszoko napsugarat az arcomon, jatszott velem.Meg mindig van ereje. Egyik nap mar visszatekintettem, nagyvonalakban is, kesobb reszleteiben is, beleolvasva egy egy bejegyzesbe.Ket ev telt el.Az alkalombol hirtelen Jozsef Attila: Szuletesnapomra irt verse es a Kis hercegbol a roka magyarazata a baratsagrol kozott ingadoztam.De mindig elojon a mondat, az eszhez terito:Semmi nem tart orokke! Igazan kezdhettem volna ezzel, az egesz beiras esszenciaja benne van.
Masokkal ellentetben engem megerositett a blog, ebben a ket evben irtam minden olyanrol, ami gubancban volt bennem.Erzem, hogy helyere kerultek a dolgok, az emlekeim, erzelmeim viragagyasa szepen muvelt, gondozott lett.Es bar egy egy veszteseg ma is eppen olyan fajo, de lehet mar elni veluk
. Ami miatt szuletik ez az iras , egy ideje nem en vagyok, bosszant, haragszom magamra erte.Masokat olvasok, es eszrevetlenul kisiklat, otletet ad.Egeszseges reakcio, hiszen hatunk egymasra, megis haragszom magamra.Ugy erzem egy ideje egy helyben topogok. valahol elvesztem, es csak neha neha irok olyanrol, ami igazan foglalkoztat, ami igazan fontos nekem. Talan nem szimpatikus , de mindenkeppen oszinte a font leirt.
Ket eve egy szombat esti esos napon ultem a gepnel, megkerdezte a ferjem mit csinalok, blogot fogok irni, valaszoltam hatarozottan .Most is megkerdezte mirol irok.
-Most irom az utolso beirast-valaszoltam ...
*Mindenkinek nagyon koszonom a sok biztatast, a kedves szavakat, a jo atbeszeleseket nehol es kivanom a legjobbakat!
