Korhazban jarva nem irhato le az erzes, amikor a beteg mogott becsukodik az ajto.Meg egy utolso visszafordulas, meg egy utolso bagyadt mosoly, egy intes, es vege.
A kisero ott marad, nezi, buvoli az ajtot, es hirtelen egyre kisebbnek erzi magat a bizonytalansagban.Hopehely kicsinysegure zsugorodik , tenyerebe nez, nem erti hogy kerult ez a kis doboz a kezebe, mikor dugta bele.
Celtalanul koboroltam, es bar engem lattak, de en lattam es megsem lattam senkit, semmit.Mar egyszer megcsodaltam a korhaz aulajat, ami mindinkabb hasonlit valami pazar uj repuloter indulas erkezes szarnyava, ahol az ajandektargyak, szuvenirok, duty free targyak uzletei tomorulnek.Nem birtam nezni most.
Egy szarnyon tovabb haladva egyszercsak ott volt elottem, vedett, csondes helyen: a kapolna.A korhaz kapolnaja.
A vallassal ugy vagyok, mint mondjuk a sirassal, ugy szoktam, hogy senki ne lassa.Hirdeti is:Isten nevet hiaba szadra ne vedd!Nem szoktam, de tudja az osszes rengeteg rossz hibammal gyermeke vagyok.Mindig megmosolyogja onmagammal valo elegedetlensegem.
Bementem a kapolnaba, csak ketten lehettunk most, nem volt senki mas.Magneskent vonzott Madonnaja, alltam sokaig es neztem milyen szep.Vonasai finomak, megejtoek, gyermekive valik tole barki.
Leterdeltem , imat mondtam, a siro gyermek imajat.Imadkoztam mindenkiert, magamert, es jo volt , hogy sirhattam kozben. Megrikatott a szepsege, szelidsege, amit sugarzott.Megrikatott , majd megnyugtatott...valahogy mas lettem en, amikor elhagytam a kapolnat...
a szobor neve:Lady of Grace /a Kegyelmezes Asszonya
a fotot a netrol vettem, nem tudnam elkepzelni, hogy kattintgassak
