...ma menetrendszeruen megerkezett, azt hiszem az e-mail vagonjaban volt , az evrol evre ilyenkor visszatero mandulagyulladasom.Reggel meg nem akartam dramatizalni, hogy kapar, alig birok nyelni, es pokoli nehezek az izmaim.
Lendulettel, es pozitivan, igaz bagyadtan indultam a napnak.Delutan kettoig voltam hos, ezert nem kapnek kituntetest sehol, akkor agynak estem.A dagadt mandulakkal az a baj, hogy az ember addig eszre sem veszi milyen surun nyel, hogy egyaltalan nyel, sot lenyel , nem mond ki dolgokat.Ilyenkor allandoan nyelni kell, es megkinoz, megmozgat minden egyes nyeles.Mielott elaludtam, megjelent egy mosolygo arc elottem. Miutan felebredtem, orakkal kesobb, meglepetes vart. Tiszta Agnes dolgok vartak.Ezt a verset nem ismertem,jo volt olvasni.Az utcaval jo volt eljatszani, ha ott laknek, erdekes lenne mondani, Agnes vagyok az Agnes utcabol...
Heinrich Heine
Vallomás
Szürkülve szállott le az este,
Vadabbul harsant az ár,
és én ott ültem, és a habok
fehér táncát néztem a parton.
És belsőm felduzzadt, mint a tenger,
és sóvárgova, mély honvágy fogott el,
te nyájas kép, utánad,
ki mindenütt körüllebegsz,
s engem hívsz mindenütt,
mindenütt, mindenütt,
a szélzizegésben, a tengerzúgásban
és ennen keblemnek sóhajában.
Könnyű náddal írtam a homokba:
"Ágnes, szeretlek!"
De a gonosz hullámok átzúdultak
az édes vallomás fölött
s letörölték egészen.
Törékeny nád, te, szétporló homok,
illanó hullám, már nem bízom bennetek!
Az éj komorabb lesz, vadabb szívem,
és a norvég erdőből erőteli kézzel
kirántom a legmagasabb fenyőfát
és belemártom
az Etna izzó torkába és evvel a
tűzitatta, óriási tollal
írom rá a sötét mennyboltozatra:
"Ágnes, szeretlek!"
Minden éjszaka ott lobog ezután
fönn örökké, ez a lángoló írás,
és az eljövendő unokák sora
ujjongva olvassa majd az égi szókat:
"Ágnes, szeretlek!"
