"Van egyfajta tapintat, ami az emberi teljesítmény felsőfoka.... ... Az a tapintat és az a gyöngédség, amely mint valamilyen csodálatos zenei hallás, örökké figyelmeztet egy embert,... mi sok, ...és mi kevés az emberi dolgokban, .... mit szabad és.... mi túlzás,... mi fáj a másiknak! ... Ez a tapintat nem csak a megfelelő szavakat és hangsúlyt ismeri, hanem a hallgatás gyönyörűségét is. Vannak ritka emberek, akik tudják ezt." (Márai Sándor)
Szabad e tapintatbol mindig hallgatnunk, elhallgatnunk velemeny kulonbsegeket, amiket igaznak erzunk?.Nem e veszelyes utra terel ez a baratsagbol , tiszteletbol, felelembol kelt tapintatossag?.Ha valamit finoman korulirok, akkor nem irom le, hogy hazudok, mert nem, csak tapintatosan , ovatosan , mint kisgyermeknek az anyja adja a kanalas gyogyszert, ugy adom be a mondandomat.Es amikor megis, valami folytan felszinre tor ez a sok elhallgatott, de lavakent bennunk forgo egyenes, nyilt beszed, akkor valoban olyan keseru is lesz az ize, mint a kisgyermek orvossaga.Mindkettonknek, mindannyiunknak. Barmilyen olyan emberi kapcsolatban, ahol odaig jutunk, hogy a tapintatot hasznaljuk, bele kell ferjen egy megrazas, egy kepzeletbeli folpofozas, hogy terj eszhez, ezt igy kell, vagy ugy kell.Neha , neha legyen oszinte a tapintatunk.
