Elfeketült kupacokban a jég elalél, tovatűnik,
Buggyan a lé, a csatorna felé fodorul, csereg, árad.
Illan a könnyü derű, belereszket az égi magasság
S boldog vágy veti ingét pírral a reggeli tájra.
Látod, mennyire félve-ocsúdva szeretlek, Flóra!
E csepegő szép olvadozásban a gyászt a szivemről
Mint sebről a kötést, te leoldtad- újra bizsergek.
Szól örökös neved árja, törékeny báju verőfény,
És beleborzongok, látván, hogy nélküled éltem./Jozsef Attila :Flora (reszlet)
Idonkent eszembe jutnak, gondolok vissza azokra a nokre-asszonyokra, akik a konyhaban eltek eletuk nagy reszet, kizarva ,egeszen elzarva a vilagtol.Csak egymas tarsasagat elvezhettek, vagy ha lanyuk volt, az oveket.Vajon mirol beszelgettek?csak receptcserekrol?Neha neha igazan unalmas lehetett, vagy csak innen vsszatekintve tunik ugy.
Ma egy laptoppal a vilagot bevisszuk a konyhaba is, es rantas keszites vagy krumplipucolas kozben is olvashatunk , hallhatunk mindenrol, barmirol, ami a vilagban tortenik.Egy egy tortenetnel pedig rafoghatjuk a hagymara, ha hullik a konnyunk.
Ma reggel kinezve , majd a konyhaban a fazekamra tekintve, Jozsef Attila jelent meg.
Ilyen fazekat, verssel diszitettet meg sehol nem lattam, Valentinra kaptam.Arra gondoltam, igy ha nem is verset irok majd fozes kozben , de hexameterekben fozok,jambusokkal betuzve..mindahanyszor a kezembe veszem..
